Olvasom a híreket:
„A szürkemarha a magyar állattenyésztés címerállata, s megtestesíti mindazt, ami a magyarokat jellemzi: konok, szikár, küzd a túlélésért és győz. Van múltja, jelene és benne van a jövő - fogalmazott a miniszter.”
Aztán olvasom tovább a veretes mondatot Kövér Lászlótól: "Akit alávetettségbe akarnak taszítani szülőföldjén, akit ki akarnak forgatni anyagi és szellemi javaiból, annak akaratát úgy akarják megtörni, hogy először megtörik és összezavarják a tudatát. Megtámadják a nemi, családi, vallási és nemzeti önazonosságát, meg akarják hamisítani a múltját, és el akarják venni a jövőjét, vagyis az áldozatot úgy összezavarják, hogy már szó szerint azt se tudja, fiú-e vagy lány, honnan jön, hová tart és kihez tartozik".
https://index.hu/belfold/2018/08/11/kover_a_keleten_sarjado_magyar_neplelekrol_beszelt_a_kurultajon/
No, akkor nézzük a szürkemarhát. Ha maradunk a vér és ondó kultúrájánál, ahol a „becsület megőrzése” azt jelenti, hogy megölnek valakit, ha nem úgy házasodik, ahogy azt a klánja helyesnek tartja, ahol inkább államhatalommal 30 évre titkosítanak valamit, semmint hogy megbánnák a bűnt, amit elkövettek, ahol „egyvélemény” van és a klónokból szappant csinálnak az újabb klónok számára (copyright Felhőatlasz), akkor nézzük a biológiai valóságot, hiszen a vér és ondó szerelmesei a populációgenetikára (is) nagyon szeretnek hivatkozni. Ha a lét pusztán biológiai lét, annak nincs önértéke, a populációk létrejönnek és elpusztulnak, az egyedüli „objektív értéktényező” a fennmaradás, szó sincs szellemi többletről. Ha valami jó, az fennmarad, illetve az a jó, ami fennmarad. Ez utólag derül ki. Nem kell külön küzdeni érte, erőt feszíteni a létért való általános harcon túl. Marx egyik nagy belső ellentmondása is az volt, hogy egyrészt az osztály nélküli társadalom kialakulását szükségszerűnek tekintette, másrészt buzdított az érte való harcra. Ha a harc szükségszerű, nem kell buzdítani. Ha „fehér ember génjei” (bármit értsünk is – manapság inkább a haplotípusokról szoktak beszélni) olyan nagyon kiválóak, akkor nem kell védelmezni őket mesterséges szaporítással. Ha meg a szaporodást más (mondjuk kulturális, vagy szellemi tényezők) is befolyásolják, akkor ott (is) kell keresni a hanyatlás okait.
Az emberi társadalomban azonban már rég nem a (pusztán) biológiai tényezők determinálják (bár kétségtelenül befolyásolják) az adott csoport méretét, sikerességét. Noha a modernizációs elméletek között sok vita van arra vonatkozóan, hogy mi is okozta a (nyugat)-európai kultúra „kiugrását” az újkorban (és még több arra nézve, hogy mi okozta annak megtorpanását illetve tette lehetővé más kultúrák technikai és gazdasági felzárkózását), az egyik döntő tényezőnek a nézetek és gazdasági egységek többé-kevésbé szabad versenyét tartották. (Hogy többé vagy kevésbé, az vita tárgya lehet, mindenestre inkább az volt, mint sok „versenytárs” kultúrában). Éppen ezért volt az európai kultúra (pontosabban ekkor már egyre inkább civilizáció) versenyképesebb (és addig is maradt versenyképes), mert (és ameddig) a manapság sokat átkozott „liberális” szemlélet az államhatalom és a kulturális élet területén fennmaradt. Ahogyan Sztálin „betiltotta” a burzsoá áltudományokat (a pszichoanalízistől a genetikán át a kibernetikáig), az sokkal több kárt, mint hasznot hozott a Szovjetuniónak – hosszú távon biztosan, mert bebetonozta a lemaradást a számítástechnika terén, amit csak hosszú távon sikerült ledolgozni. Az, hogy ma (nálunk is) ideológiai alapon próbálnak meg tudományágakat ellehetetleníteni, nem sok jót ígér. Foucault mindig is hangsúlyozta a tudás hatalmi szerepét, ami a társadalomtudományokra különösen igaz, de bizonyos fokig még a természettudományokra vagy a műszaki tudományokra is kiterjed. A tradicionális társadalmakban a tudás megszerzése és továbbadása kétségtelenül hatalmi monopólium, és még a Nyugat felívelő korszakában is jól látható, hogy az akadémiai establishment (nem függetlenül a politikai hatalmat birtokló csoportok nyomásától) megpróbálja befolyásolni, kontrollálni a tudáshoz valló hozzájutást, ill. annak terjesztését. (Nem véletlen, hogy a „Kulturkapmf” kifejezés is a bismarcki Porosz birodalomban keletkezett). Az ideológiai alapú egyszínűség nem kedvez sem a gondolkodásnak, sem az innovációs hajlamnak. Természetesen egy államnak lehetnek ideológiai preferenciái, ezeket még támogathatja is, de amennyiben ez a normalitás szintjén marad, az állam lehetőséget ad polgárainak, hogy bizonyos határok között választhasson saját művelődésével vagy gyermeke oktatásával kapcsolatban. (Bezzeg az anyanyelű oktatással kapcsolatban hörögnek a turbómagyarok, hogy ha a környező országok hasonszőrű vezetői korlátokat állítanak fel).
Akik a gendertudományról Bayer Zsolt Pázmány Péter prózájával vetekedő veretes publicisztikáiból tájékozódnak, nem fogják soha venni a fáradságot, hogy kezükbe vegyenek egy (vagy ne adj’ Isten több) olyan könyvet, amely a társadalmi nem kérdésével foglalkozik. Bencsik András, az egyébként hű fegyverhordozó megtette, és rögtön el is árulta az „egyvéleményt”, mert sikerült tökéleten érvényes és elfogadható mondatokat leírnia: „A gendertudomány ugyanis nem az, amit felületes újságírók írnak róla. Nem túltolt feminizmus, nem a család szétverése, nem kisgyerekek nemváltásának támogatása, nem tetszés szerinti biológiai nemek konstruálása. Hanem annak vizsgálata, hogy a biológiai nem miként jelenik meg a társadalomban.” (https://index.hu/belfold/2018/08/10/bencsik_gabor_gender_szakok/). Az igazi hithű nem veszi a fáradságot arra, hogy bármit is elolvasson azoktól, akiket kiátkoz. Neki tökéletesen elég az, hogy „felülről” kiadták a kilövési parancsot. Ha pedig nem ezt teszi, maga is feliratkozik a kilövésre várók közé. A fülkeforradalom felfalja gyermekeit.
Nemcsak a turbómagyarok ilyenek, hanem a turbóangolok, turbóoroszok, turbóameriakiak vagy turbóghánaiaik is. Nem magyarellenességről van szó tehát, ahogy ezek a beszűkült látásmódú szellemi pitbullok látni és láttatni szeretnék, hanem egy olyan szabadságvágyról, amelyet ők nem ismernek, és ki szeretnének irtani a világból. Ők azok a szellemi terroristák, akiket másokban láttatni szeretnének, akik erőszakkal homogenizálni szeretnének mindenkit – eleinte országhatáron belül, de ha módjuk nyílna rá, azon túl is. Számukra csak az az örökérvényű kinyilatkoztatás létezik, amely az aktuális vezér ajkait utoljára elhagyta. Aztán ha két hét múlva új irányt mutat az agitprop osztály és minisztérium a legfelsőbb vezető utasítására, akkor az lesz az új örök igazság a következő két hétre. Szánalmas, és éppen abból a szempontból nem lesz hatékony, amivel indokolni szokták alkalmazását: a „nép” védelme. Ugyanis a világot nem lehet megállítani, az történik, és a szürkemarha bármilyen kemény legény is, ki fog halni. Marad szürkének, egyhangúnak, és marhának. Tény, hogy a politika nem az értelemről szól, hanem a nagy löttyös indulatokról. Csak nem árt tudni, hogy lehetnek még nagyobb, még löttöyösebb indulatok is, amelyek úgy sodorhatnak el bennünket, magyarokat, mint a Fidesz az ellenzéket. Minden felfuvalkodott kiskakas szembekerülhet pulykakakassal vagy akár annál rosszabbal is. És akkor már késő az értelemre, az érvekre hivatkozni. De ez az élet rendje. „A megromlás előtt kevélység jár, és az eset /elesés/ előtt felfuvalkodottság” Péld. 16,18.
Nem gondolom, hogy ez az üzenet eléri a fidesz-zombikat, vagy ha esetleg elérné is őket, akkor elgondolkodtatásra késztetné őket. Azoknak szól, akik még nem zombik és nem is szeretnének azok lenni, esetleg azoknak, akik még nem csontosodtak bele annyira a zombi-létbe, hogy jól érezzék magukat benne.
