Az többé-kevésbé természetes az amerikaiak számára, hogy a japánok, arabok, hinduk, malájok különböznek tőlük. De mi a helyzet a németekkel vagy a franciákkal? Az amerikai üzletemberek gyakran követnek el hibákat Európában azzal, hogy elhanyagolják a meglevő, nem lényegtelen kulturális eltéréseket. A kultúrát, a beszéd ritmusát már csecsemőkorból hozzuk magunkkal, és az M-időben élő családok gyermekei már igen korán megszokják a „menetrendet”. Szigorúan szabályozott, hogy egy gyermek mikor kerül iskolába, és az egész iskolai rend azt sugallja, hogy életünk az adminisztráció kezében van, a csengő szabja meg a diák életének ritmusát. Ez eléggé igaz az Egyesül Államokra is, de a franciák élete még ennél is szabályozottabb. Franciaországban sokáig az oktatás minden aspektusában egy helyen, Párizsban döntöttek, a centralizáció és a szervezettség mind térben, mind időben érvényesült. A francia bürokrácia erősebb az amerikainál, és a bürokrácia középső szintje stratégiai helyzetben van. A francia bürokrácia tagjai igen elkötelezettek országuk jóléte iránt és saját érdekeiket az ország érdeke alá rendelik. A francia rendszer egyik megkülönböztető jellegzetessége, hogy az üzleti élet – különösen a bankok – nincsenek állandó háborúban a kormányzattal. Az erős centralizáció a nagy méretű szervezet megköveteli a szervezettséget, és a központban ülő személynek nagyon nagy jelentősége van, hiszen az ő kezében futnak össze a szálak.

 Ez a központosultság gyakran okoz problémát a Franciaországban működő amerikai üzletemberek számára, hiszen ott a megszokott amerikai üzleti elvek és eljárások általában nem működnek. Gyakran előfordul, hogy bármilyen gondosan próbálnak is alkalmazkodni a helyi törvényekhez és rendeletekhez, visszamenőleges hatályú gazdasági központi döntések születnek, amelyek szinte lehetetlenné teszik az üzleti tervezést. Nem veszik észre, hogy egy, az övéktől eltérő, automatikusan működő, nem tudatos idő-rendszer foglyai. Az amerikai üzletember a visszamenőleges hatályú rendelkezéseket egyszerűen igazságtalannak és értelmetlennek tartja. Mivel a francia környezetet nem tudja megváltoztatni, kénytelen belátni, hogy számukra az idő valami mást jelent, de a szabályok egyik esetben sincsenek írásba foglalva. Amíg ezt be nem látja, addig esélye sincs működő stratégia felállítására.

 A franciákra az Egyesül Államokban hasonló jellegű problémák leselkednek. A franciák, saját sémáikból kiindulva feltételezik, hogy az Egyesült Államokban éppúgy, mint náluk, a társadalmi és gazdasági életnek egy vagy legfeljebb néhány centruma van, amelyet meg lehet találni, és nagy csalódás éri őket, mikor kiderül, hogy ilyenek nincsenek. Természetesen vannak Amerikában is befolyási körök, hatalmi centrumok, de jóval diffúzabban, elosztottabban, mint Franciaországban. Az amerikaiak hajlamosak a körükben megjelenő „kezdő” franciát törtetőnek és sznobnak tartani, pedig ő csak ösztöneit követve azokat az erőközpontokat keresi, amelyekkel kontaktusban maradva például (otthon) tudomást szerezhet a visszamenőleges hatályú rendeletekről. Ilyenek meg persze Amerikában nincsenek. Franciaországban soha nem jelentik ki nyilvánosan, hogy ilyesmi megeshet, de megesik, és a franciák úgy gondolják, hogy akinek nincsenek olyan kapcsolatai, hogy ezt idejében megtudja, az ne végezzen kereskedelmi tevékenységet Franciaországban – és ebben bizonyos értelemben igazuk is van.

 Az amerikaiak (szemben a franciákkal) nem helyezik minden esetben az ország érdekeit saját érdekeik elé – ehhez egy kisebb katasztrófára van szükség – ezért az egyén és a kormányzat gyakran egymással konfliktusban működik. Ez megnehezíti a tudatos tervezést, mert nincs koherens nemzeti politika, és így a tervezhető időtartamok néhány hónaposak, amelyek azonban az egyéntől, helyzettől, a tervezendő tevékenységtől függenek.

 Ezek a félreértések azonban nemcsak az amerikaiak és a franciák, de pl. a franciák és a németek között is mindennaposak. Ezekben szerepet játszik nemcsak a monokrón és polikrón időskála, de a kontextualitás, az utasítási rendszer centralizált vagy decentralizált jellege, valamint a tervezés eltérő jellege is. A szerző a kulturális eltéréseket üzletemberek és diplomaták számára igen hasznos, könnyen áttekinthető táblázatokba is foglalta. Itt álljon csak néhány kiragadott példa egy ilyen táblázatból:

A könyv egyik legeredetibb és legszórakoztatóbb része az, ahol Hall beszámol gyorsított filmfelvételek segítségével folytatott kutatásairól a ritmus és szinkrónia területén. A „nyersanyag” hétköznapi jelenetek filmanyaga volt: piactéren, játszótéren, utcán felvett jelentek sora, amelyet lelassítva, többször végignézve analizáltak. Hall először maga vett észre érdekességeket a felvételeken, majd anélkül, hogy megfigyeléseit megosztotta volna diákjaival, többükkel végignézette a lassított filmfelvételeket – amíg csak nem találnak benne érdekes elemeket. Volt diákja, aki már a második alkalommal meglátta ugyanazokat a szabályszerűségeket, de volt olyan is, akit sírba kergetett azzal, hogy tízszer végignézetett vele egy teljesen hétköznapi jelenetet. A piactéri beszélgetések során pl. megfigyelték, hogy amikor az emberek egymással beszélgetnek, szinte centiméter pontossággal betartottak egy kommunikációs távolságot, a kommunikációnak pontosan meghatározott ritmusa volt, és a két beszélgető (teljesen öntudatlanul) mintha egy páros táncot járt volna (talán innen a könyv címe). Annyira, hogy egy tehetséges diákja segítségével még olyan tánczene-számokat is találtak, amelyek perceken át ritmusban (szinkronban) maradtak a lassított felvételekkel. Az amerikai Délen felvett filmek azt is bizonyították, hogy ez a ritmus és ütem jellegzetesen eltérő az angol-amerikai, a hispán-amerikai, a fekete és az indián lakosság esetében. A felvételek arra is rámutattak, hogy a másodpercek tört része alatt lejátszódó jelentekben az inter-etnikus gyanakvás és összhang-hiány sokszor éppen ennek a tudatosan fel sem fogott ritmusnak az eltéréseiből adódik.

 Rendkívül érdekes volt egy játszótéren felvett jelenet vizsgálatának eredménye is. Gyerekek csoportjai játszottak a tér különböző pontjain, egymástól teljesen függetlenül. Volt azonban egy különösen élénk kislány, aki hol itt, hol ott tűnt fel, és egy idő után az egész játszótér (továbbra is öntudatlanul) az ő ritmusára ugrált és játszott. Ezek a megfigyelések a csoport-dinamikát is új alapokra helyezhetik, vagy legalábbis új szempontokat vethetnek fel a folyamatok analízisében. Az amerikai és az európai kultúrában a ritmusnak jóval kisebb a szerepe, de pl. néger táncosok különböző testrészeikkel akár öt független ritmus szerint is tudnak mozogni.

 A filmek elemzésén kívül Hall foglalkozik az inter-perszonális szinkron, a csoport-szinkron, és az ún. adumbratív (figyelmeztető) rendszerek ritmusának kérdésével. Kultúránként eltér, hogy mennyire gyorsan alakul ki egy konfliktus, milyen figyelmeztető jelzéseket adnak arra nézve, hogy a konfliktus hamarosan kezelhetetlenné válik, és az is, hogy a kialakult konfliktusban a sértést milyen sebességgel torolnak meg. Az inter-kulturális konfliktusoknak ez gyakran további súlyosbító eleme (az egyik fél már rég elfelejtette az általa okozott sérelmet, amikor megérkezik a bosszú).

Hogyan jövök hozzá, hogy műszakiként és kívülállóként egy olyan kitűnő szakemberről írjak, mint Hall? Talán a szeretet és a mély tisztelet jogosít fel rá. Kamaszként ismerkedtem meg a „Rejtett dimenziókkal” és fogott meg a gondolatvilága. Ösztöndíjasként az USA-ban járva begyűjtöttem és rongyosra olvastam minden könyvét, amihez csak hozzáfértem. Tőle tanultam meg szinte mindent, amit az antropológiáról, kultúrákról tudok, és az ő színes stílusa és egyénisége plántálta el bennem a ki nem alvó érdeklődést más népek, más emberek megismerése, megértése iránt. Mindennek műszakiként is nagy hasznát vettem, amikor amerikaiakkal, japánokkal és más külföldiekkel dolgoztam együtt. Remélem, hogy sikerül ezt az érdeklődést másokra is átragasztani és ebben a zavaros, multikulturális világban elhinteni azt az életbevágóan fontos gondolatot, hogy próbáljuk elfogulatlanul megérteni azokat, akik tőlünk eltérő környezetbe születtek, és másképp élik meg a világot, legyen szó térről, időről vagy társadalomról. Ez nemcsak békésebb világot eredményez, de saját magunk, saját gondolkodásunk, saját kultúránk sokkal mélyebb megismerését is.