A könyv történelmi háttere: kettészakadt a királyság – északon Izráel, délen Júda. Jeroboám, Izráel királya Jeruzsálemtől elkülönülő Istentiszteletet vezet be, hogy az ő hívei ne oda menjenek áldozni. A könyv saját datálása szerint kb. 30 évvel az izraeli királyság Asszíriába hurcolása előtt íródott. Annak ellenére ők buktak el először, hogy katonailag, gazdaságilag Izráel királysága erősebb volt Júdánál. Izráelben a „csodatevő” próféták (Illés, Elizeus) után közel 100 évig nem volt próféta, különösen nem olyan, aki írt is volna. Mellesleg Júdában is némi bizonytalansággal csak Abdiást és Jóelt helyezik időben Ámós elé. Ámós Ézsaiásnak kb. kortársa volt- megint csak a tradicionális kronológia szerint.

A bevezető is elég ütős (Ám 1,2) „Felharsan az ÚR hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből”. Az ÚR itt a JHVH – Jahveh megfelelője, a NÉV (tetragrammaton – Isten négy betűs neve), amelyet Mózesnek kijelentett. Nemrég olvastam egy könyvben, hogy a rövid Isten-név önmagában is összetett, mert egyesíti a Já vagy Jáh tagot a HVH taggal. A Já vagy Jáh vagy Jáhu tag nagyon sok héber névben is előfordul, és a kiáradó, teremtő, nagy erejű, adott esetben ítélő és bosszúálló, féltékeny, hangsúlyozottan férfiúi jellemvonásokkal jellemezhető Istent jelzi. A név második fele viszont (ezt nem tudtam) megegyezik Éva (Havah) betűivel, ami a befogadást, a szeretetet, az életet, a megbocsátást jelzi. Isten ebben is a teljesség, és ezt fogjuk látni a könyvben is. Mindkét jellemvonásában tökéletes.

Tulajdonképpen a könyv legnagyobb részében az ítélet adja meg az alaphangot. A „három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg” kifejezést sokféleképpen értelmezik, de biztos, hogy egyfajta fokozást is kifejez, meg a hetes számmal a bűn teljességét. A környező pogány népeknek elsősorban a szomszédaikkal szembeni kegyetlenséget hányja a szemére – és nem csak Izráellel szemben. Az erőszak körkörös – és aki az egyik esetben áldozat, a másik esetben bűnösen kegyetlen bosszúállóvá válik. A büntetés a fogságba vitel, a városok pusztulása, az uralkodó elvesztése, a gazdaság elvesztése.

Az ítélet Júdát sem kíméli, de ott a legfőbb érv az, hogy megvetették az Úr törvényét, és ennek oka a bálványimádás. Ámós úgy tekint Júdára, mint az igaz tanítás letéteményesére, akinek legalább lehetősége lenne az igaz úton járni, ha komolyan venné feladatát. És ezzel hazaér Izráelbe, akiknek ugyancsak ítéletet hirdet. Itt az egyik legfőbb vád (és ez, mint látni fogjuk, újra és újra visszatér) a szociális igazságtalanság, a dőzsölés és kizsákmányolás kettőssége. Ám 2,6 „eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt. 7 Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják fejükre, és elutasítják a nyomorultak ügyét”. A vallásuk színlelt, felszínes „8 Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában”. Izráelhez még mindig úgy szól Isten, mint saját népéhez, emlékezteti őket a pusztai vándorlásra, az idegen népek kiűzésére, sőt arra, hogy prófétákat és názírokat (Istennek szentelt embereket) hívott el közülük, „12 De ti a názírokat borral itattátok, a prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!” Ámós előre jelzi a földrengést, ami elől az erős sem tud elmenekülni, de az, hogy „megingatja alattuk a földet”, nem csak fizikai értelemben következett be. Az ítélet elkerülhetetlen Ám 3 „2 Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.” A választottság felelősséggel jár.

Ámós könyve tele van csodálatos doxológiákkal (Istent dicsőítő részletekkel). Itt az első: „3 Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg? 4 Ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincsen zsákmánya? Hallatja-e hangját barlangjában az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott? 5 Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem vetnek tőrt neki? Fölpattan-e a csapda a földről, ha semmit sem fogott? 6 Ha megfújják a kürtöt a városban, nem rémül-e meg a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az ÚR hozza-e azt? 7 Az én Uram, az ÚR semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak, a prófétáknak. 8 Ha oroszlán ordít, ki ne félne? Ha az én Uram, az ÚR szól, ki ne prófétálna?” Nagyon jellegzetesen írja le a prófétai életérzést, amelyet Jeremiás úgy fogalmazott meg, hogy „mintha csontjaiba rekesztett tűz” lenne az Ige. Ha valakihez az Úr szól, nem teheti meg, hogy ne adja tovább azt, amit rábíztak – bármilyen következményekkel járjon is.

Izráel királysága a próféta otthona, ahová küldetése szól, ezért kicsit részletesebben foglalkozik vele. Itt a vádak között egyszerre szerepel az erőszak és a szociális igazságtalanság az egyik oldalon, és a szellemi eltévelyedés a másik oldalon. Ám 3, 10 „Nem tudnak helyesen cselekedni - így szól az ÚR -, erőszakkal és zsarolással gyűjtenek kincset palotáikba”, és Ám 3, 14 „Amikor megbüntetem Izráelt bűnei miatt, megbüntetem Bételt is oltárai miatt. Letörnek az oltár szarvai, és a földre hullnak.” Az ítélet itt is pusztulás.

Az is az egész könyv visszatérő motívuma, hogy kevesen menekülnek meg. Ám 3,12 „12 Így szól az ÚR: Ahogyan a pásztor az oroszlán szájából két lábszárat, vagy egy fülhegyet ment meg, csak úgy menekülnek meg Izráel fiai, akik most Samáriában az ágy szélén és damaszkuszi pamlagon ülnek.” Ennek a könyvnek az egyik szépsége a döbbenetes erejű, felejthetetlen képek használata. És miért menekülnek meg kevesen? Mert Isten kegyetlen? Nem, hanem mert a bűn meglátása, bevallása és megbánása nélkül nem jöhet el a bűnbocsánat sem. Nem Isten szíve szűk, a mi elménk tompa és ellenálló. A büntetést mi hozzuk magunkra, mert, ahogy Péter apostol is írja jóval később, többiekkel együtt „a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába futunk, szitkozódván”. Belegabalyodunk és belefulladunk az ó-emberi kívánságok, módszerek, erőszak örvényébe, amiből sem jobbra, sem balra nincs menekvés (ezek földi, horizontális dimenziók), csak felfelé, vertikális irányban. A béka-perspektívából a jobb-bal vagy az előre-hátra nagyon nagy különbségnek tűnik, de a magasság dimenziójának perspektívájából nézve egyformák, pontosabban egyformán kevéssé fontosak, mert nem segítik elő a felfelé való elmozdulást. A földhözragadt gondolkodás ezt a dimenziót nem ismeri vagy nem veszi tekintetbe, nem tekinti elég erősnek és valóságosnak.

A hazug látszat-vallásosság nemhogy nem használ, de még árt is. Ám 4 „4 Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket! 5 Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! - így szól az én Uram, az ÚR.” A próféta erre még a későbbiekben sokszor visszatér.

Isten minden figyelmeztetése (a csapások) hiábavalók. Ám 4 „11 Olyan pusztulást hoztam rátok, mint amikor Sodomát és Gomorát elpusztította Isten. Olyanok lettetek, mint a tűzből kiragadott üszkös fadarab, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az ÚR. 12 Ezért bánok így veled, Izráel! És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel!” – és megint egy költői doxológia: Ám 4,13 „13 Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az ÚR, a Seregek Istene.”

Az 5. fejezet eleje olyan tömören fogalmaz, hogy alig lehet belőle bármit kihagyni.

„1 Halljátok meg ezt az igét! Siratóéneket mondok rólatok, Izráel háza!”

A próféta, és maga Isten is siratja a megtérni képtelen népet. És megint a szomorú számok a megtérőkkel kapcsolatban, valóságos tizedelés:

„3 Ezt mondja az én Uram, az ÚR: Ha egy városból ezren vonulnak ki, csak százan maradnak meg; ha százan vonulnak ki, csak tízen maradnak meg Izráel házának.”

És mégis van megoldás: „4 Ezt mondja az ÚR Izráel házának: Engem keressetek, és éltek! 5 Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül. 6 Az URat keressétek, akkor élni fogtok, különben rátör József házára, mint a tűz, amely megemészti olthatatlanul Bétel miatt.”

Az ítélet oka ismét az igazságtalanság, a törvény igen szelektív alkalmazása:

„7 Mert méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok.”

És ismét egy feledhetetlen doxológia: „8 Ő alkotta a Fiastyúkot és a Kaszás-csillagot. Ő változtatja reggelre a homályt, és sötét éjszakává a nappalt. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az ÚR az ő neve.„

Az emberi hatalom, gőg nem állhat meg előtte, és látható az indoklás is: a hatalom nehéz kötelesség és nem lopási engedély.

„9 Pusztulással sújtja az erőseket, és pusztulást hoz az erődökre. 10 Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat. 11 Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát. 12 Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban. 13 Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez!”

A kritika elhallgattatása legfeljebb álbiztonságot teremt. A törekvés irányának kell megváltoznia, hogy a várt kegyelem megérkezzen. A törvénynek érvényt (kellene) szerezni a kapuban – méghozzá pártatlanul, ahogy a 3Móz 19,15 mondja: „Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.” A törvény akkor törvény, ha mindenkire vonatkozik. Ha a hatalmasok kihúzhatják magukat alóla, akkor csak ócska önkény.

„14 A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az ÚR, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok. 15 Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az ÚR, a Seregek Istene.”

Az ígéretek fontosak, és erős horgonyt jelentenek hitünk számára, de csak akkor, ha helyén alkalmazzuk őket és ha figyelünk az ígéret feltételeire is (mert Istennek vannak feltétel nélküli, de feltételekhez kötött ígéretei is).

Ám 5 „18 Jaj azoknak, akik az ÚR napját kívánják! Minek nektek az ÚR napja? Sötét lesz az, nem világos! 19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg. 20 Bizony, sötét lesz az ÚR napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!”

És miért lesz sötét? Miért csal meg a hamis remény? A hamis vallásosság miatt:

„21 Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom! 22 Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hízlalt állatokból mutattok be! 23 Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket!”

Mi kell a látszat-áldozatok helyett? „24 Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!” (Ugyanezek a gondolatok ismételten előfordulnak a Júdában szolgáló Ézsaiás és Jeremiás próféciáiban).

A kiválasztottság tudata gőgöt szül, pedig már az 5Móz 7,7-ben világosan Izráel tudtára adta az Úr, hogy „Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok”. Erről azonban az elbizakodottak, akik önmagukat tartják erősnek és érdemesnek a kegyelemre, elfeledkeznek. És mi a következmény?

Ám 6 „1 Jaj a gondtalanoknak a Sionon, az elbizakodottaknak Samária hegyén, a legkiválóbb nép előkelőinek, akikhez folyamodik Izráel háza! 2 Járjátok be Kalnét, és nézzetek szét! Onnan menjetek a nagy Hamátba, azután menjetek el a filiszteus Gátba: Különbek vagytok-e ezeknél az országoknál, nagyobb-e határuk a ti határotoknál? 3 Ti azt gondoljátok, hogy messze van a veszedelem napja, ezért az erőszak uralmát közel hoztátok! 4 Elefántcsont ágyakon heverésznek, pamlagokon terpeszkednek, megeszik a nyájból a bárányokat, és a hizlalóból a borjúkat! 5 Hárfakísérettel danolásznak, és azt hiszik, hogy zenéjük olyan, mint Dávidé. 6 Kelyhekből isszák a bort, és finom olajjal kenik magukat, de József romlásával nem törődnek. 7 Ezért majd ők mennek a foglyok élén fogságba, és vége lesz a terpeszkedők mulatozásának.”

Ugyanakkor Ámós aggódik népe miatt és közbenjár értük:

Ám 7 „1 Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy sáskarajt teremtett a sarjúfakadás kezdetén, amikor már nőtt a sarjú a királyi kaszálás után. 2 És amikor a föld egész növényzetét meg akarták enni, ezt mondtam: Ó, Uram, URam! Bocsáss meg! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? 3 Megbánta ezt az ÚR: Nem történik meg! - mondta az ÚR. 4 Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Tüzet hívott elő ítéletre az én Uram, az ÚR, és az megemésztette a nagy mélységet. Mikor már a földet kezdte perzselni, 5 ezt mondtam: Ó, Uram, URam, hagyd abba! Mi lesz így Jákóbbal, hiszen oly kicsiny? 6 Megbánta ezt az ÚR: Ez sem történik meg! - mondta az én Uram, az ÚR.”

Ugyanakkor ez tiszta kegyelem, válasz a közbenjárásra. Az objektív mérce, a függőón mást mutat. „7 Ezt mutatta nekem látomásban az ÚR: Íme, az Úr ott állt egy meredek falon, függőónnal a kezében. 8 Ezt kérdezte tőlem az ÚR: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: függőónt. Akkor ezt mondta az Úr: Függőónnal vizsgálom meg népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki.” Saját igazságunk, vallásosságunk, kiválasztottságunk tudata, büszkeségünk, erőnk, képességeink soha nem képeznek elégséges alapot a reményre. Ez a vers nagymértékben hozzájárult személyes megtérésemhez is, 40 év alatt sem felejtettem el.

Ennek az igazságnak a kimondása azonban veszélyes. Kikre? Akik miatt az ítélet vár a népre. Akiknek a törvényt magukra is alkalmazniuk kellene. Akiknek példaképként kellene a nép előtt járni – nemcsak a fogyasztásban, és a szerzésben, hanem önmaguk megítélésében is. A következmény nem is marad el: Ám 7 „10 Ezt az üzenetet küldte Amacjá, Bétel papja, Jeroboámnak, Izráel királyának: Összeesküvést szít ellened Ámósz Izráel népe körében. Nem tűrheti el az ország az ő beszédeit! 11 Mert így beszél Ámósz: Fegyvertől hal meg Jeroboám, Izráelnek pedig fogságba kell mennie földjéről. 12 Ámósznak viszont ezt mondta Amacjá: Te látnok! Menj el innen, menekülj Júdába, ott keresd meg kenyeredet, és ott prófétálj! 13 Bételben nem prófétálhatsz többé, mert királyi szentély ez itt, és az ország temploma! 14 Ámósz így válaszolt Amacjának: Nem vagyok próféta, sem prófétatanítvány. Pásztor vagyok én, és fügét termesztek. 15 De elhívott engem az ÚR a nyáj mellől, és ezt mondta nekem az ÚR: Menj, és prófétálj népemnek, Izráelnek! 16 Most azért halld meg az ÚR igéjét! Te ezt mondtad: Nem prófétálhatsz Izráel ellen, nem prédikálhatsz Izsák házáról! 17 Ezért így szól az ÚR: Feleséged parázna nő lesz a városban, fiaid és leányaid fegyver által esnek el, földedet fölosztják mérőkötéllel, te magad tisztátalan földön halsz meg, Izráel pedig fogságba megy földjéről!”

A királyi próféták, a hatalmi gépezet részeként működő papság az ország érdekére hivatkozva próbálják elhallgattatni a prófétát. Mi az érv? Ez királyi szentély, az ország temploma! És mi az ellenérv? Nem vagyok része a hivatalos vallási hierarchiának, de ha Isten elhívott, akkor mondom, amit mondanom kell – és megismétli az ítéletet, még cifrázza is személyi konzekvenciákkal. Mellesleg ugyanez a szituáció és konfliktus megismétlődik Júdában is Jeremiás és Hananjá pap között – talán azért is, hogy lássuk, nem egyszerűen a bálványpapság és az igaz hit közti konfliktusról van szó, hanem két gondolkodásmód közti ellentétről. Az egyik a világi hatalomgyakorlás szempontjait tartja elsődlegesnek és ahhoz próbálja igazítani az isteni igazságot, amikor azt a „hatalmasokra” kellene alkalmazni, a másik pedig vállalja az ítélet hirdetését mindenkire, bár ennek is megvannak a maga kockázatai. Az Ószövetség írásaiból nagyon sok helyen kiderül, hogy azoknak fokozott a felelősségük, akiket Isten magasabb társadalmi pozícióba helyez, és az ő eltévelyedésük következménye a vezetettek eltévelyedése, ezért rendkívül szigorú a felelősségre vonásuk is. Az ítéletben azonban mindenkinek osztozni kell, a vezetettek sem hivatkozhatnak a felelősség kérdésében vezetőikre.

A 8. fejezetben folytatódik az ítélet kifejtése: „1 Ezt mutatta nekem látomásban az én Uram, az ÚR: Íme, egy kosár érett gyümölcs! 2 Ezt kérdezte tőlem: Mit látsz, Ámósz? Így feleltem: Egy kosár érett gyümölcsöt. Ekkor azt mondta nekem az ÚR: Elérte a vég népemet, Izráelt, többé nem bocsátok meg neki. 3 Azon a napon jajgatássá válnak a templomi énekek - így szól az én Uram, az ÚR. Tömérdek hulla lesz mindenütt, csendben rakják le őket. 4 Halljátok meg ezt ti, akik a szegények vesztét kívánjátok, és ki akarjátok pusztítani az ország nyomorultjait! 5 Mert így beszéltek: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk, és a szombat, hogy gabonával kereskedjünk, kisebb vékával, nagyobb súlyokkal, és hamis mérleggel csalva, 6 hogy megvehessük a nincsteleneket pénzen, a szegényeket egy pár saruért, és eladhassuk a hulladék gabonát? 7 Megesküdött az ÚR Jákób büszkeségére: Sohasem felejtem el tetteiket!”

Az ítélet végleges, és elháríthatatlannak tűnik - annak ellenére, hogy Ámós imája a halasztásról sokszor meghallgatásra talált. A templomi ének jajgatássá válik a szegények elveszítése és a büszkeség miatt!

„10 Ünnepeiteket gyászra változtatom, és dalaitokat siratóénekre. Minden derékra gyászruhát huzatok, minden fejet kopasszá teszek, olyan gyászba borítom őket, amilyent az egyszülöttért tartanak. Ilyen keserves nap lesz a végük. 11 Jön majd olyan idő - így szól az én URam, az ÚR -, amikor éhséget bocsátok a földre. Nem kenyérre fognak éhezni, és nem vízre fognak szomjazni, hanem az ÚR igéjének hallgatására. 12 Támolyognak majd tengertől tengerig és északtól keletig. Bolyonganak, és keresik az ÚR igéjét, de nem találják.”

Az Ige meghallásának rendelt ideje van, amit, ha elhalaszt az ember, nem biztos, hogy pótolhat.

És még mindig az ítélet: Ám 9 „1 Láttam az URat az oltárnál állni. Ezt mondta: Üss az oszlopfőre, hogy belerendüljenek a küszöbök, hadd hulljanak a kövek mindnyájuk fejére! Akik megmaradnak, azokat fegyverrel ölöm meg. Nem tud elfutni közülük senki, nem fog megmenekülni közülük senki! 2 Ha a holtak hazájába hatolnak be, onnan is kiragadja őket a kezem. Ha az égbe mennek föl, onnan is lehozom őket.” A pusztulás véglegesnek és megfordíthatatlannak tűnik. Ám 9 „5 Ha az Úr, a Seregek URa megérinti a földet, megrendül az, és gyászol minden lakója. Úgy megemelkedik, akár a Nílus; majd leapad, mint Egyiptom folyója. 6 A mennyben építette meg palotáját, és a földön vetett alapot boltozatának. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az ÚR az ő neve!”

Ám itt fordulat következik – minden előzmény és magyarázat nélkül. A legsötétebb éjszakában közelít el a hajnal, de még ebben is feddés van: Ám 9 „7 Nem olyanok vagytok-e előttem, Izráel fiai, mint az etiópok? - így szól az ÚR. Én hoztam ki Izráelt Egyiptomból, a filiszteusokat meg Kaftórból és az arámokat Kírből! 8 Az én Uram, az ÚR szemmel tartja a vétkes országot. Kipusztítom azt a föld színéről! Bár mégsem pusztítom ki egészen Jákób házát - így szól az ÚR.”

A gondviselés szempontjából Izráel nem különbözik a többi néptől – azok sorsát, jó vagy rossz történelmi fordulatait éppúgy Isten tartja a kezében. Ő használja őket eszközként, adott esetben egymás megbüntetésére is, de, mint azt a könyv eleje mutatja, a kegyetlenkedést, a kárörömet, a gonoszságot ilyenkor sem tolerálja. Hogy lehet kegyelmesen, mégis iszonyúan büntetni? Nem tudom, de Isten valami ilyesmit vár el azoktól is, akiket büntetésre használ. Talán tudni kell abbahagyni a diadal csúcsán, mint ahogy Isten angyala tette Ornán szérűjénél a népszámlálás utáni ítéletkor. De hát ebben különböznek Isten (tiszta) angyalai az embertől: nem esik nehezükre engedelmeskedni, hatalmukat nem saját maguknak tulajdonítják és legfőképpen nem részegednek meg tőle. A sötét szellemi világ viszont éppen ebben bukott el, és ebben követi őket minden hatalmától megrészegedett ember is.

És itt egy önellentmondás: szemmel tartom – kipusztítom – de mégsem pusztítom ki egészen. Hogy értsük ezt? Isten ítél, mégis megtartja az Ábrahámnak tett, feltétel nélküli ígéretet. Itt csak a várható pozitív következmények vannak leírva, a megoldás kulcsa nem, azt máshol kell keresni, mindjárt meg is tesszük, de nézzük először a jövőre irányuló vigasztaló ígéretet: Ám 9 „9 Mert én parancsolok a népeknek, és megrostálom Izráel házát, mintha rostával ráznák, de egy szem sem esik a földre.”

Parancsol a népeknek – a büntetésben, a rostálásban, de az összegyűjtésben és a visszahozásban is. Ez is egy titok, ami nem csak itt fordul elő: egyrészt kiderül, hogy az óriási többség elvész, másrészt azt, hogy senki nem esik a földre. Persze van egy formális magyarázat: a „maradék” menekül meg, közülük senki nem esik a földre. A magam részéről azt gyanítom, hogy ennél többről van szó, mert „megbánhatatlanok Isten ígéretei” – de ennek boncolgatásába itt nem mennék bele, különösen azért nem, mert nem tudok rá biztos választ. Egy eszkatológiai tankönyvben volt leírva egy mondat (sajnos nem írtam ki pontosan), hogy ezen téren szinte semmit nem tudhatunk, de mindent remélhetünk. De térjünk vissza Ámóshoz.

„10 Fegyvertől halnak meg népem vétkesei, akik azt gondolják: Nem ér el minket, és nem talál ránk a veszedelem. 11 Azon a napon fölállítom Dávid összedőlt sátorát, kijavítom réseit, helyreállítom romjait, fölépítem, és olyan lesz, mint hajdan. 12 Birtokba veszik Edóm maradékát és mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el - így szól az ÚR, aki ezt véghezviszi. 13 Eljön majd az idő - így szól az ÚR -, amikor nyomon követi a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. Must csurog a hegyekről, és ömlik a halmokról. 14 Jóra fordítom népemnek, Izráelnek sorsát. Az elpusztult városokat fölépítik, és laknak bennük. Ültetnek szőlőket, és isszák azok borát, kerteket művelnek, és eszik azok gyümölcsét. 15 Elültetem őket földjükbe, és többé nem tépik ki őket földjükből, amelyet nekik adtam. Ezt mondja az ÚR, a te Istened.”

Érdekes ez a Dávid sátora (2Sám 6,17), amely minden valószínűség szerint nem azonos a Szent Sátorral, vagy azzal, ami megmaradt belőle. Ez volt a Szövetségláda lakóhelye, amíg a templom fel nem épült. Az is lehet, hogy az 1Kir 8,4-ben említett sátor már az eredeti szövetségi sátor volt, bár az 1Krón15,1 és 16,1 megint a Dávid által felállított sátorról beszél. Az eredeti sátor az 1Krón 16,39 és 1Krón 21,29 szerint úgy tűnik, hogy Gibeónban maradt az áldozóhalmok egyikén. A 2Krón 1-ben is azt olvassuk, hogy Salamon is ide ment vissza áldozatot bemutatni felszentelése után. A 2Krón 5,5 viszont már arról szól, hogy a gyülekezet sátorát és annak edényeit felvitték Jeruzsálembe. Szóval sok bizonytalanság van Dávid sátora körül, de bizonyára nem véletlen, hogy a Cselekedetek 15, 16-17-ben Jakab, az Úr testvére erre az igére hivatkozik, méghozzá épp a pogányok megtérésével kapcsolatban:

Ez új, reménytelifényt vet „Edóm maradékának birtokbavételére” is, hiszen már Ámós könyve is említi, hogy Izráel „birtokba veszi” mindazokat a népeket, amelyeket majd rólam neveznek el, vagyis itt már nem rabszolgaságról van szó. Izráel beteljesedése, helyreállása nem választható el a többi nép helyreállításától.

De térjünk vissza még a fordulat okára, alapjára, amit Ámós könyve nem fed fel, viszont kristálytisztán megjelenik Ézsiás könyvében: Ézs 43,25 „Én, én vagyok, a ki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!” A megbocsátás alapja maga Isten, a könyörülő, életadó „HVH” az isteni névből. És hogy a jog se maradjon kielégítetlenül, Isten szenvedő Szolgája vállalta helyettünk a büntetést: Ézs 53,5 „És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.”

Vagyis állapotunk, törekvéseink, a világba való beágyazottságunk, módszereink, vakságunk miatt az ítélet elkerülhetetlen. A függőón pontosan jelez. Elkerülhetetlen az ítélet annak ellenére, hogy közbenjárnak értünk és ezért sok esetben az ítélet elmarad, vagy legalábbis elhalasztódik. A többség ítélet alá kerül, nem Isten akaratából, hanem mert nem hajlandó túlnézni és főleg túllépni a horizonton, de nem vízszintes irányban, hanem felfelé. Mert az kényelmetlen, magányos, és kiközösítéssel jár a „vízszintes” világból. Mert felfelé lépni csak a bűnök elismerésével és megbánásával lehet, különben azok visszahúznak. Ha van remény, azt még a bűnbánat gyakorlása után is csak Isten saját jellemére alapozhatjuk, és a helyettes áldozat elfogadására. Adja Isten, hogy mindenki, aki hallja ezt az üzenetet, megértse azt és elkerülhesse az ítéletet.