Hogyan jön össze a kémia és a szellemi tartalom? A jól ismert példázatok a Bibliában mind a természet és a szellemi élet valamilyen hasonlóságára, összefüggésére építenek. Ma egy olyan gondolatsor bomlott ki bennem, amiről úgy hiszem, hogy érvényes analógiákra épít, és legalábbis számomra sok örömet jelentett, ezért másokkal is megosztom.

Kezdjük a kémiával. A hagyományos definíció szerint katalizátorok olyan anyagok, amelyeket rendszerint kis mennyiségben egymással reagálni képes anyagokhoz adva felgyorsítják a reakciót, de a reakció végén változatlan állapotban megmaradnak és újra képesek gyorsítani ugyanezen anyagok reakcióját. Eleinte úgy gondolták, hogy maga a katalizátor nem is vesz részt a reakcióban, csak „jelenlétével” gyorsítja a reakciót. Ma már tudjuk, hogy ez a kép sok tekintetben végletesen leegyszerűsített. Még a katalizátorok reakciómechanizmusának megismerése előtt rájöttek arra, hogy a katalizátor csak olyan reakciót tud felgyorsítani, ami magától is végbemenne (szaknyelven a termodinamikai feltételek fennállnak), csak nagyon lassan. Azt is sikerült megérteni, hogy a legtöbb reakció esetében létezik egy energiagát (úgynevezett aktiválási energia), amit „le kell győzni” ahhoz, hogy a reakció végbemehessen. Minél nagyobb az energiagát, annál lassúbb a reakció, és a katalizátor hatása abban áll, hogy lecsökkenti ezt az energiagátat. Méghozzá úgy, hogy valamilyen módon kölcsönhatásba lép az egyik reagáló anyaggal és azt „hozzáférhetőbbé teszi” a másik reagáló anyag számára, majd mikor a reakció lezajlik, a létrejött anyag leválik a katalizátorról és újra kezdődhet a folyamat.

Mi köze mindennek Istenhez, a hívőkhöz, a szolgálathoz? Azt hiszem, nagyon sok. Az emberek Istenhez való visszatérése egy erősen gátolt folyamat. Kinél jobban, kinél kevésbé. Isten persze maga is letörhetné ezeket a gátakat, valamiért mégis úgy határozott, hogy munkatársakként felhasználja azokat, akik már visszataláltak hozzá. De most nézzük az eddig leírt analógiákat.

• A katalizátor csakis olyan reakciókat képes felgyorsítani, amik maguktól is végbemennének, csak lassan. (Jn 6,44 Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, a ki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.) Itt most nem szeretnék belemenni abba a kérdésbe, hogy vajon mindenkit vonz-e a Atya, meg az eleve elrendelés problémájába. (Bár bíztató tudni azt, amit Jézus önmagáról mond, hogy „És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.” Jn 12,32) Tehát nem a katalizátor hozza létre a reakciót, csak gyorsítja. Senkit nem tudunk elvezetni Istenhez magunktól, csak ha az része Isten tervének, ha megvan a vonzás, de lassú a kibontakozás (adott esetben egy élet sem lenne elég hozzá).
• A reagáló félnek (az Istenhez közeledő, de hozzá még vissza nem tért embernek) kapcsolatba kell lépnie a „katalizátorral” (a már hitre jutott emberrel), hogy utána Isten harmadikként beléphessen ebbe a már „fellazított” közösségbe és megkezdhesse a maga munkáját.
• A reakció után a termék „eltávozik”, azaz független életet kezd, illetve a hasonlatot használva maga is katalizátorrá válik (ezt a kémiában autokatalitikus folyamatként ismerjük – láncreakcióhoz vezet). Vagyis ha valaki segít másnak megtérni, ne azt várja, hogy az illető hozzá ragaszkodjon, engedje el bátran, hogy Isten végezhesse rajta a maga munkáját. Inkább álljon készen egy újabb „reakcióra”.

Az eddig leírtakon túl azonban van még számos egyéb analógia is, ami eszembe jutott és elgondolkoztatott.

• A katalizátor specifikus, tehát bizonyos fajta reakciókat gyorsít. Van úgy, hogy csak egyet, van úgy, hogy reakciók egy szélesebb körét. Nincs univerzális katalizátor. Senki ne számítson arra, hogy bármilyen fajta ember megtérésében pozitív szerepet tud játszani. Van akinek számára szűk ez a spektrum, van akinek szélesebb, de mindegyik specifikus. (Ezt fejezi ki Pál apostol az 1 Kor 12,21-ben a test hasonlattal: „Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.”). Bizonyos esetekben ahhoz, hogy a katalizátor teljes hatékonysággal kifejthesse a hatását, úgynevezett ko-katalizátorok (együttműködő katalizátorok) szükségesek, vagyis csak többen együtt érnek el bizonyos hatást. Ezek a ko-katalizátorok a biológiai katalizátorok esetében sokszor az elsődleges katalizátorhoz képest teljesen idegen, eltérő szerkezetű anyagok, mégis az enzimnek be kell fogadnia ezt a „segéderőt”, hogy végezhesse a munkáját. Isten a hívő munkáját is többnyire úgy áldja meg, ha azt másokkal együttműködve végzi – sokszor számára meglehetősen idegennek tűnő testvérekkel együtt. Ne arra törekedjünk, hogy más szolgálókat magunkhoz hasonlókká tegyünk, ne próbáljuk meghatározni, hogy nekik milyen reakciót kell gyorsítaniuk, mindegyikünknek megvan a magunk pótolhatatlan feladata. Arra se törekedjünk, hogy másokat irigyelve mi legyünk olyan szolgálókká, mint mások, járjunk azokban a feladatokban, amiket feltehetőleg csak mi tudunk ellátni. Ne bánkódjunk, hogy mások hatékonyabb katalizátorok, elégedjünk meg azzal a képességgel, amit kaptunk.
• A katalizátorok „öregszenek”. A régi megfogalmazás szerint ugyan a reakció során „változatlanul” maradnak, de ez nem szükségképpen teljesen igaz. A katalizátor legaktívabb pontjai el tudnak használódni. A Istennek végzett munka azt is „elhasználja”, aki végzi.
• A katalizátorhoz való túl erős kötődés veszélyes, a katalizátor „megmérgeződhet”. Vannak olyan molekulák, amelyek visszafordíthatatlanul kötődnek az aktív helyhez és lehetetlenné teszik annak további működését. Sajnos időnként látunk ilyen „mérgező kapcsolatokat” Isten szolgáinak életében is. Van olyan is, hogy a katalizátor aktív helyéhez más, inaktív molekula kapcsolódik, amikor is a kötődés nem megfordíthatatlan, de katalizátor működése lelassul, mert az inaktív molekula kiszorítja azokat, akiknek „ott kellene lenniük”. Ennek az analógiáját sem nehéz megtalálni haszontalan, üres időtöltéseinkben, kapcsolatainkban. Az elöregedett katalizátor, néha még a mérgezett is esetenként részlegesen vagy teljesen „regenerálható”, vagyis a zavaró kötődésektől megtisztítható, hogy újra eredeti funkciójára alkalmassá váljon. (Itt több Ige jut eszembe: Zsolt 103,5 „A ki jóval tölti be a te ékességedet, és megújul a te ifjúságod, mint a sasé” és Jak 4,8 „Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek.” Vagy amit Jézus a szőlőtő-szőlővessző példázatban mond: Jn 15,2 „Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.”)
• Az elő szervezetben működő katalizátorok (enzimek) a katalizátormérgezés mellett más módon is tönkremehetnek és inaktívvá válhatnak. Ezt a folyamatot denaturálódásnak nevezik, amikor egy „egészséges” enzim mintegy „összerándul”, kicsapódik saját közegéből, az aktív helye elérhetetlenné válik, sőt, ami még rosszabb, saját maga jobban ki van téve más lebontó enzimek hatásának – tehát elpusztul, és alkotórészeiből más, hasznosabb enzim készül. A denaturálódás bekövetkezhet hő hatására, vagy más környezeti hatásra (pl. idegen oldószerek, sók, mérgek stb.). A denaturálódás lehet megfordítható és megfordíthatatlan. Ehhez megint nem kell nagy ötletesség, hogy megértsük a szellemi alkalmazást. Ha bezárkózunk, kiválunk abból a közegből, ahová Isten bennünket helyezett, teremtett, nemcsak hogy képtelenek leszünk ellátni feladatunkat, de ki vagyunk téve annak a veszélynek is, hogy szellemi életünk széthullik és értéketlenné válik. (Jn 15,6 „Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.”)

Nyilván lehetne még folytatni az analógiák keresését, de annyi elég ahhoz, hogy lássuk „a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik” (Róm 1,20). Ha már megtértünk Istenhez, az a dolgunk, hogy „katalizátorokként” végezzük feladatunkat – azt, ami ránk van bízva. Vigyázva arra, hogy „aktív helyeink” tiszták maradjanak, azon ne mérgező és felesleges dolgok gyűljenek fel, eltűrve az időnként drasztikus tisztogatást és nem bezárkózva, kicsapódva abból a természetes közegből, ahová állítottak minket.