Bizonyos fokig kapcsolódik előző bejegyzésemhez a mostani. Befejeztem J. Assman: A kulturális emlékezet c. könyvét, amelyben a kulturális emlékezet típusainak és időbeli alakulásának vizsgálata mellett az egyiptomi, a zsidó és a görög kollektív emlékezetet é azok történelmét veti össze, különös tekintettel a „kánon” kialakulására – amelyet Egyiptom esetében elsősorban a képiség irányában lát megvalósulni (a késő egyiptomi templomokban), amely maga egyfajta ideális, vagy „mennyei” könyv megvalósulásának tűnt a kortársak szemében. A zsidóság esetében a klasszikus kanonizáció, az érintehetetlen szöveg és a burjánzó interpretációs irodalom a babiloni fogság idején szilárdult meg és adott formát minden későbbi önértelmezésnek. Itt egy szigorúan elkülönülő, de szülőföld nélkül is identitás-megőrző kultúra alakult ki. A görögség esetében a szerző nagyon érdekesen vizsgálja a homéroszi eposzok egésze más jellegű „kanonizációs” folyamatát. Nagyon röviden úgy látja, hogy az egyiptomiak esetében „az állam”, a zsidóság esetében „a vallás”, a görögök esetében pedig „a filozófia” alakult ki olyan módon, ahogyan ma gondolkodunk róla. Nagyon érdekesek azok a fejtegetések is, amelyek azt próbálják meg eldönteni, hogy az ékírással vagy az egyiptomi hieroglif írással szemben a görögöknél kialakuló betűírás mennyire járult hozzá a rugalmas és absztrakt gondolkodás kialakulásához. (A föníciai és sémi írásokat inkább szótag-írásnak tekinti a „beleértett” magánhangzók jelöletlensége miatt). Assmann az axiális kor elképzelést kicsit optikai csalódásnak tekinti, és úgy látja, hogy tulajdonképpen a kollektív emlékezet új és új rétegei alakulnak ki, és ezek a „lépcsők” kerültek egyes kultúrák esetében viszonylag közel egymáshoz, bár véleménye szerint, a jaspersi időszaknál szélesebb időintervallumban került rá sor. (Amivel indirekten az előző bejegyzésben említett Armstrong könyv látásmódját erősíti meg). Nagyon érdekes, bár sokszor kissé nehézkesen olvasható könyv.

Nagy érdeklődéssel olvasom az Oxford History of Historical Writing monumentális sorozatát – még csak az első kötetnél tartok, annak már túl a közepén, amely a kezdetektől a XX. századnak majdnem a végéig mutatja be a történetírás történetét öt kötetben. Az első kötet a kezdetektől a Kr.u. 600-ig terjedő időszakot öleli fel. Eddig a Közel-kelet kultúráira (a sumér – babiloni – hettita - asszír, egyiptomi, zsidó), valamint a görög és római hagyományra vonatkozó fejezeteket olvastam végig (ez utóbbit a már kereszténnyé vált császárkorig), illetve most tartok a kínai fejezeteknél. Érdekes látni, hogy a mi számunkra „történetírásnak” tekinthető iratok mind Görögországban mind Kínában több mint 1000 évvel a kultúra megszületése után jöttek létre. A legkorábbi királylisták mind a Közel-keleten, mind Egyiptomban inkább memotechnikai/időszámítási segédeszköznek, bizonyos tekintetben hatalmi propagandának tűnnek. A sumér-babiloni történetírásban hamar felmerül a történelem „értelmezésének” igénye, elsősorban vallási szempontok alapján, ami a bibliai látásmódban uralkodóvá vált. A hettiták esetében jelentkezik ennek az elvnek a legkevésbé sematikus alkalmazása, ami érdekesen rezonál arra, ahogyan Szmodis Jenő tárgyalja a hettitákat Kultúra és sors c. könyvének első kötetében. A könyv több fejezete foglalkozik (görög, római és kínai vonatkozásban) azzal, hogy milyen sokat lehet megtudni az eredetileg nem történelmi célú feliratokból az adott kor viszonyairól, illetve hogyan lehet azokat felhasználni történelmi események rekonstruálására. (A kínai Shang dinasztia korára a régészeti emlékeken túl úgy tűnik, esősorban az ún. jós-csontok szolgáltatnak adatokat). A kínai és a közel-keleti történelem-értelmezésben is szerepet játszik egyfajta ciklikusság: vagy a kezdetben jó uralom fokozatos romlása majd egy újabb, reményt keltő ciklus kezdete, vagy éppen az előző káosz helyreállítása – mint legitimációs forrás. Érdekes látni a „világtörténelem” fogalmi kezdeteinek kialakulását a görög és a római történetírásban, a különböző forrásból származó idő-sorok (pl. a görög és római) összeegyeztetésére irányuló törekvéseket, majd később a zsidó-keresztény hagyomány dátumainak beépítését. De ezek már elég késői kezdeményezések.