Ez eredetileg 50 éve íródott könyv véletlenül, antikváriumban került kezembe, és ha némi szakadozottsággal is, de rendületlen érdeklődéssel végigolvastam. A szerző Anglia, Franciaország, az Egyesült Államok, Kína, Japán és India példáján tekinti át az agár-társadalomból az ipari társadalomba való átmenetet, mégpedig egyrészt abból a szempontból, hogy mely társadalmi rétegek milyen szerepet játszottak a folyamatban, másrészt abból a szempontból, hogy mennyire volt az adott konstelláció kedvező a demokrácia, vagy éppen a diktatúra kialakulása szempontjából. Az egyes országokra, térségekre vonatkozó elemzések után jön a könyv számomra talán legérdekesebb része, ahol az általános tanulságok levonására kerül sor, itt már némi kitekintéssel Németország, Oroszország történelmi folyamataira is. Mivel engem a történelemből leginkább a folyamatok megértése, a típusok megkeresése és azonosítása érdekel legjobban, és a szerző már a könyv elején kijelenti, hogy a könyv megírásának célja is az azt megelőző részletes kutatás során benne kialakult általános kép leírása volt, érthető módon kíváncsi voltam arra, hogy milyen következtetéseket találok a könyv végén. Nagyon tanulságos az egyes országokra vonatkozó részletes analízis követése is, itt csak néhány általános következtetést szeretnék rögzíteni – elsősorban önmagam számára:

• három alapvető típus rajzolódott ki, amelyek közül az elsőben (Anglia, Franciaország, Egyesült Államok) a folyamat során viszonylag korán erőszakkal is sikerül a polgárságnak és/vagy az arisztokrácia piacgazdaságban érdekelt részének megtörni az abszolút királyi hatalmat és/vagy az arisztokrácia azon részének túlhatalmát, amelyek nem érdekeltek a piaci mechanizmusok elterjedésében. Ezek az országok azok, amelyekben több-kevésbé sikeres volt a parlamenti demokrácia bevezetése már a folyamat viszonylag korai szakaszában.
• a második típus az, ahol egy meglehetősen erős arisztokrácia esetenként egy nálánál gyengébb, de nem jelentéktelen ipari/kereskedelmi tevékenységben érdekelt réteggel szövetkezve úgy vezeti be az iparosodást, hogy közben a paraszti rétegek adott esetben még a középkorinál is jogfosztottabb helyzetbe kerülnek – egyfajta „felülről vezérelt forradalom” folyik a társadalomban. Az ehhez kapcsolódó „Cato-i” ideológiáról és annak hamis voltáról különösen jó elemzés található a záró fejezetekben. Ez a folyamat Németországra és Japánra volt a legjellemzőbb, amelyek a XX. században a fasizmus különböző válfajaiba csúsztak.
• a harmadik típus (pl. Kína, Oroszország) ahol sem az arisztokrácia, sem a polgári, vagy annak megfelelő réteg nem elég erős az abszolút állami hatalom lebontásához vagy a piaci viszonyok felé való átalakulás levezényléséhez – még annak konzervatív forradalmi értelmében sem. Ezekben az államokban a paraszti rétegekre nehezedő nyomásvégül parasztforradalmakat eredményez – még akkor is, ha annak eredményeit az eseményeket meglovagoló kommunista pártok aknázzák ki.
• a szerző némileg bizonytalan India tekintetében (ami a 60-as években teljesen indokolt volt), hogy végül India megússza-e a paraszti forradalmat (eddig megúszta), de arra is rámutat, hogy a forradalom elmaradása és a demokratikus keretek közti megmaradás ebben az esetben hosszadalmas stagnálást eredményez és várhatóan fog is eredményezni. (Ez a jóslat többé-kevésbé beteljesült).
• a gazdasági helyzetek többé-kevésbé fennálló hasonlósága a kulturális különbözősége mellett igen nagy eltéréseket eredményezhet, vagyis a marxista tézis a gazdasági feltételek legfontosabb voltáról legalábbis megkérdőjelezhető. Példaként mutatja be pl. a brit-francia vagy a kínai-japán, esetleg a kínai-indiai párost.

Mindez persze így szinte trivialitás – érdemes elolvasni a könyvet annak, akit az ilyesmi érdekel és hozzáfér.