Olvasmányok, gondolatok, hangulatok

Bábeli könyvtár

Bábeli könyvtár

A történelem „átírásának” mérhetetlen naivitása

2019. március 24. - Lexa56

Újra kezembe vettem a Történetelmélet c. két kötetes szöveggyűjteményt, ami tematikus szemelvényeket tartalmaz nagy történészek munkáiból. Most épp Marc Bloch „A történész mestersége” c. könyvéből olvasgattam egy részletet. (Bloch-ot a nácik gyilkolták meg 1944-ben részben származása, részben a francia ellenállásban betöltött szerepe miatt). Amúgy a történészek között a legnagyobbak közé tartozott, az Annales iskola egyik alapítója volt.

 

A kérdéses részletben azt fejtegeti, hogy a történetírás során nem sokkal előtte megindult egy folyamat, ami alapvetően változtatta meg a történészek hozzáállását a forrásokhoz. A történetírás folyamán korábban a történészek igen nagy figyelmet fordítottak egyrészt az írott anyagra, másrészt arra az információra, amit a forrás írója tudatosan közölni akart. Ez volt a lényeg, meg a politikai események, a csaták, az uralkodók stb. Ez nem jelenti azt, hogy más, közvetett forrásokat nem használtak fel, és természetesen már a görög és a kínai történetírásban is kialakult a forráskritika valamilyen hagyománya. Bloch azonban azt hangsúlyozza, hogy a „modern” (értsd az ő korabeli) történészek, akik érnek is valamit, NEM arra figyelnek elsősorban, amit a forrás leírója tudatosan közölni akar, hanem ami (mintegy mellesleg) benne van a dokumentumokban. Mert abból rengeteg dolog rekonstruálható a korról. Sokszor abból, amit ki sem mondanak, vagy akár tudatosan megpróbálnak elhallgatni. Az emberi élet minden maradványa a pitykegomból a szemétkupac összetételéig az adott korról beszél. Csak Bloch azt is elmondja, hogy ez csak a hozzáértő ember kezében válik forrássá. És ez bizony azt is jelenti, hogy nemcsak nyelvésznek kell lenni, hanem adott esetben meg kell tanulni értelmezni a vasúti menetrendek változásait vagy az adóhivatalok nyilvántartásait (ld. Piketty könyvét). Ez persze sziszifuszi, véget nem érő munka és csak munkacsoportokban, sokféle szakember részvételével végezhető.

 

Mi köze mindennek a bejegyzés címéhez? Hát az, hogy csak buta percemberkék hihetik azt, hogy képesek bizonyos források megsemmisítésével, átértelmezésével, hivatalos ideológiák erőszakos terjesztésével teljesen eltüntetni a valódi történelem nyomait és azt egy mesterséges, megideologizált történelemmel helyettesíteni. Persze valószínű, hogy az ilyen emberek nem ilyen naivak. Ők csak a percet akarják uralni, minél több ember akaratuknak megfelelően mozgatni, minél több ellophatót ellopni – semmi többet. Lehet, hogy pontosan tisztában vannak vele, hogy mikor elpárolog a hatalmuk a valóság szövete felfeslik valahol, és kiderül minden disznóságuk, de ők akkor már az igazak (?) álmát alusszák. Remélem, hogy ebben is csalódniuk kell.

A bejegyzés trackback címe:

https://babelikonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr1314713947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása