Aki olvasta Böll „Billiárd fél tízkor” c. regényét, valószínűleg emlékszik rá, hogy mire utal a cím. A „tulok szentsége” és a „bárány szentsége”, mint ellentét végigvonul a regényen. A „bárány szentségét” itt egy elnyomott, titkos, bizonyos mértékig keresztény színezetű társaság képviseli, akik közé az egyik főszereplő eltűnt vagy eltűntnek vélt barátja is tartozik. Akik nem tulok módjára, öklelve, hanem ha kell, életüket áldozva követik azt, amiben hisznek. A „tulok szentsége” a mindenkin átgázoló államhatalom, a mindenkori establishement, a reálpolitika, a NEMZET istenítése. Aminek a nevében mindent meg lehet tenni. Aki nem olvasta a regényt, annak nem lövöm le a poénokat, megrázó képeket, eseményeket, a finom szimbolikát. Nem hiszem, hogy Böll maga valójában újjászületett keresztény ember lett volna, noha nem tudhatom biztosan, és regényeit, novelláit (legalábbis amiket elolvastam) átitatja egyrészt egy erős katolikus háttér a maga teljes ambivalenciájával: a merev szabálykövetéssel, a társadalmi beágyazottsággal, ugyanakkor az alapító (Jézus) tanításának mély ismeretével, ami finoman szólva sincs mindig összhangban a megvalósítással. Böll, akit sokszor vádoltak kommunizmussal, baloldalisággal, sok egyébbel, igen nagy empátiát mutat azok iránt, akikhez az evangélium eredetileg és eredendően szólt és szól ma is. Akiket a „tulkok” legjobb esetben is eszközként kezelnek, rosszabb esetben ágyútöltelékként, személytelen masszaként céljaik elérése érdekében.
Azt is látni kell ugyanakkor, hogy noha az elnyomottak, kisemmizettek, kihasználtak elvben fogékonyabbak lehetnek az evangéliumra, mint akik a hatalmat, befolyást, erőszakot jogos tulajdonuknak és örökségüknek tartják, az emberi minőség sajnos nincs fordított arányban a vagyon és társadalmi befolyás mértékével. (Noha a felső rétegekbe sokszor – már csak a kiválasztódás okán is – az erőszakosabbak, rámenősebbek kerülnek, minél magasabb rétegekről beszélünk, annál inkább). A – mondjuk így – alsóbb rétegek erkölcsi minősége általában nem sokkal jobb, a többséget csak az akadályozza meg abban, hogy a nagyokkal és befolyásosakkal azonos léptékű gonoszságokat kövessenek el, hogy nincs módjuk rá. Céljaik, álmuk nagyrészt a hatalom, befolyás, vagyon megszerzésére irányulnak, tehát kiválóan manipulálhatók azok által, akik a hatalom aktuális birtokosai. Irigységüket, előítéleteiket, gyűlöleteiket felhasználva lehet igazán megszilárdítani az aktuális establishment hatalmát. A gyűlölet mágusai ezt kiválóan értik és alkalmazzák.
Nincs ebben sok újdonság, ez a „human condition” a Biblia szerint (is), amit az emberi tapasztalat nagyrészt alátámaszt. A kérdés az, hogy segíthet-e a hatalom (akár egy jóindulatú hatalom) abban, hogy a társadalom egésze jobb irányba forduljon? Használható-e a politikai vagy társadalmi kompulzió valós javulás elérésére? A törvény (még az isteni Törvény) csak arra alkalmas, hogy nyilvánvalóvá tegye azt, amit fent „emberi körülményként” aposztrofáltam. Ennek mintegy beismerése a babiloni fogság és a népek uralmának engedélyezése, ami bizonyos értelemben ma is tart. Minden olyan próbálkozás, ami a jelenlegi, kegyelmi üdvkorszakban az (akár felvilágosult) hatalomtól várja az emberi nem gyógyulását, legjobb esetben is kudarcra van ítélve. És akkor még nem is beszéltünk a nem felvilágosult hatalomról, amely a legnagyobb cinizmussal darálja be a legszentebb eszméket is saját önző, ördögi, hazug céljainak gépezetébe. Ez a tulok szentsége, és ez az, amiből nem kérek. A gonosz hatalmat elviselni lehet keresztényi erény (ld. pl. 1Pt2,18), de annak támogatása, dicsőítése, felmagasztalása már bűnrészesség.
