A bibliai antropológia fogalmai a fenti modell fényében

Mint már sokszor említettem, a Bibliát nem filozófia tankönyvnek írták, tehát a fenti gondolatmenetre akár csak távolról emlékeztető eszmefuttatások sem találhatók benne. A Biblia álláspontja alapján nyilvánvaló az ember teremtmény-mivolta, egy a jelenségvilágtól független, és azt időben és fontosságban megelőző szellemvilág léte és az, hogy a test halála nem azonos az emberi lény halálával. Az ember a Genezis szerint az isteni szellem behatolása nyomán lesz "élő lélekké". A hármasság különösen szembeötlő az Újszövetségben, ahol fontos probléma a lélek és szellem megkülönböztetése, különösen az újjászületett ember számára. A szellem az Ige álláspontja szerint az újjászületés előtt halottnak tekinthető, bár ez sajnos távolról sem jelenti azt, hogy a meg nem tért ember ne lenne képes szellemi (elsősorban nem tiszta szellemi) kapcsolatok kiépítésére. A szellem az újjászületéssel Isten irányítása alá kerül, ez jelenti az "új ember" megszületését abban az értelemben, ahogy azt Pál apostol használja, és Isten gondolatai szerint ennek az újjászületett szellemnek kellene fokozatosan irányítása alá venni a lelket és a testet. Ha ez sikerül, akkor a "lélek" mintegy a szellem szövetségeseként uralja a testet. A "szellem", a "belső ember" (ugyancsak bibliai fogalom) azonban Watchmann Nee, a kiváló kínai igehirdető hasonlata szerint mintegy be van zárva a "lélek" (a "külső ember" vagy ó-ember) burkába, ami bizonyos értelemben saját énünket is jelenti. (Szokták azt mondani, hogy a lélek funkciói az értelem érzelem és akarat, míg a szellemé a művészet a tudomány és a hitre való képesség, bár ez nem tekinthető definíciónak és a szellemi funkciók koránt sem csak az újjászületett emberekben működnek). Watchman Nee sokat foglalkozik azzal az ó-ember számára cseppet sem kellemes folyamattal, amit a "cserépedény", vagyis a külső ember összetörése jelent, hogy a belső ember a börtönből kiszabadulva ura lehessen a léleknek és a testnek. (Itt nem a fizikai halálról, hanem a földi élet során bekövetkező, sokszor szenvedésekben megnyilvánuló isteni nevelésről van szó, amely tökéletességünket szolgálja - még Krisztusét is! ld. pl. "Mert illendő vala, hogy akiért minden, és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé" /Zsid 2,10/ vagy: "Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet. És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, akik neki engedelmeskednek." /Zsid. 5,8-9/).

 Amennyire látom, ez a kép nem áll ellentétben azzal, hogy a test-lélek-szellem hármasságot magát is egy-egy kölcsönhatási rendszernek, szintnek, és ne szubsztanciának lássuk. Azt viszont bibliai szempontból "kötelezőnek" látom, hogy az Istenen kívüli létezőket teremtettnek tekintsük, bár létük "időben" megelőzi a jelenségvilágét (ha ez egyáltalán értelmezhető, hiszen az idő is a kölcsönhatási rendszer része). A Bibliában leírt szellemi megjelenések (angyaloké vagy démonoké) számomra nem jelentenek mást, minthogy az azokat érzékelő ember számára megváltozik a kapcsolatrendszer és fizikai módon is érzékelhetővé válnak az egyébként is meglevő relációk. Az megint más kérdés, hogy ezek a megjelenések miért voltak sokkal gyakoribbak az emberiség régebbi korszakaiban, mint manapság, de ennek tárgyalása nem igazán ide kívánkozik. Egy pszichológus annak lehetőségét is felvetette, hogy a szerinte "primitívebb" ember két agyféltekéje közti kapcsolat jellege változott meg, ezért volt annyi látomása, ami manapság csak a skizoid megbetegedések esetében jellemző. Arra persze nem ad magyarázatot, hogy miért jelent ez manapság elmebajt és miért maradtak teljesen józanok ezek a régi emberek. Úgy látom, hogy a "test feltámadása" vagy a születendő "új világ" ugyancsak a meglevő létezők közti kapcsolatok átrendeződésével magyarázhatók. Mindez persze csak emberi gondolat, nem érinti a Biblia szellemi mondanivalóját.

 Teremtés és evolúció

Sokat hallani manapság a fundamentalista kereszténység és az evolúció közti vitáról. Kétségtelen tény, hogy az evolúciós elmélet, ahogyan ma ismerjük, sokkal szélesebb érvényességi körre tart igényt, mint az új fajok keletkezésének magyarázatára. Olyan gondolati szintézisként hat, amely alkalmas a teljes világkép elrendezésére. Világnézeti elkötelezettsége nem egyértelmű abból a szempontból, hogy van materialista és van "teisztikus" változata is, bár ez utóbbit a kreacionista keresztények fából vaskarikának tartják. Ők az egyedi és egyszeri teremtés hívei a kb. négyezer éves világegyetemmel és a szó szerint vett hétnapos teremtéssel. Erről már futólag írtam a teremtéstörténettel kapcsolatban. Az evolúciós elméletet tekinthetjük úgy, mint egy szigorúan biológiai elméletet, amely megpróbál magyarázatot adni a fajok létrejöttére és változására, vagy mint egy sokkal általánosabb diszciplínát, amely az élet keletkezését, vagy még általánosabban, a világegyetem és a társadalom jelenségeit, alakulását is magyarázni próbálja.

 Nézzük először a biológiai aspektust, a fajok változását ill. az élet, majd a tudat létrejöttét.

 A biológiai evolúciós elmélet korlátjai

Mivel nem vagyok a kérdés szakembere, nem kívánok különösebben elmélyedni benne, csupán olvasmányaim alapján néhány kételyemet szeretném felsorolni az arrogánsan megfogalmazott és hirdetett evolúciós elméletekkel szemben. Híressé vált az "önző gén" hipotézis vagy pl. Crick szélsőséges elmélete, amely valóságos viccet csinál a korábbi biológusok által a természetben felfedezni vélt tervszerűségből és gúnyosan "vak órásmesternek" nevezi azt az esetleges Istent, aki - szerinte - igen rossz hatásfokkal, értelmetlenül "vezette" az evolúció útját. Ezek a hipotézisek mindent a teljes véletlennel magyaráznak, azt hangsúlyozzák, hogy a teleologikus (célszerűnek tűnő) elemek pusztán a véletlen és a szelekció együttes eredményei. Ezt hangsúlyozza Eigen professzor is a Játék című könyvében, ahol kvantitatív játék-modellekkel mutatja be hogy a véletlen + szelekció modellek mennyivel jobban leírják a biológiai rendszerektől várható viselkedést, mint a tisztán véletlenre épülő modellek. Ugyanígy járnak el a populáció-genetikusok is, és ezzel próbálják elvenni az olyan érvelések élét, miszerint pl. egy enzim létrejöttének valószínűsége éppoly kicsi, mint hogy ha leültetünk több ezer majmot írógépek elé, akkor egy Shakespeare szonett jön ki belőle. A kérdést ugyanis nem a hasonlat szellemessége, hanem a kvantitatív modellekbe beírható valószínűségek nagysága dönti el. És itt a bökkenő, mert az igaz ugyan, hogy ha van szelekció, és ha elég nagy az események száma, akkor a véletlen eredményre vezet, de nem minden esetben ismert a szelekció mechanizmusa, és a mögötte álló valószínűségek nagysága sem.

 Az evolúciós elméletnek nagy lökést adott az a felfedezés, hogy Urey és munkatársai kimutatták: redukáló légkörben villamos kisülések hatására spontán létrejönnek az élő szervezetekben leggyakrabban előforduló vegyületek (fehérjék, szénhidrátok, sőt nukleinsavak) építőkövei. Kicsit olyan volt ez, mint Wöhler kísérlete, ami ledöntötte a választófalat a szerves és szervetlen vegyületek között. Bebizonyosodott, hogy sok aminosav, nukleinsav, bizonyos szénhidrátok, sőt porfinvázas vegyületek is létrejöhetnek egyszerű vegyületekből, enzimek és sejtek jelenléte nélkül. Ezt megerősítette számos további kísérlet, ahol változtatták a redukáló légkör összetételét és az energiaközlés módját. Úgy tűnik tehát, hogy az élő szervezet azért olyan egységekből épül fel, amilyenből, mert ezek álltak rendelkezésre. A prebiotikus evolúció elemei, sőt azok valamilyen random polimerjei tehát létrejöhettek, de szinte teljességgel érthetetlen marad az enzimek spontán létrejötte, valamint a DNS templát-polimerizációja és ennek összekapcsolódása a fehérjeszintézissel. Ez pedig már a legegyszerűbb élő sejteknek, sőt a baktériumoknak is sajátja. (Tekintsünk most el a vírusoktól, amelyek későbbi specializációnak tűnnek, hiszen gazdaszervezet nélkül életképtelenek). Az "ősleves" és az első sejt között olyan szakadék áll fenn, amit eddig ismereteim szerint egyetlen meggyőző modell sem tudott áthidalni. Nem azért mondom, mintha ezt tekinteném bizonyítéknak Isten teremtő munkája mellett, hiszen ha Isten csak arra szolgálna, hogy tudásunk meglevő hiányosságait kitöltse, akkor valóban szánalmas Isten lenne, és fokozatosan vissza kellene vonulnia a gyarapodó ismertek elől. Nem állítom tehát, hogy nincs magyarázat erre e lépésre, csak azt állítom, hogy eddig ilyennel nem találkoztam, és hogy ennek alapján határozottan állítani, hogy az élet spontán, általunk ismert törvények alapján jött létre, éppolyan hitre épül, mint az egyedi teremtés gondolata.

 Természetesen ismerem Prigogine iskolájának bizonyos eredményeit és gondolatmenetét, amely rámutat: az egyensúlytól való eltérés fluktuációkat eredményez és ha a fluktuációk léptéke eléri a rendszer peremfeltételei által meghatározott "határokat", akkor a rendszer hajlamos arra, hogy spontán rendezett struktúrákat hozzon létre, amely struktúrákat épp a peremfeltételek fognak meghatározni. (Leghíresebb példa erre a hatszöges konvekciós áramlások kialakulása növekvő hőáram hatására két párhuzamos lemez között, amelyet fluid közeg tölt ki). Valóban fontos felismerés ez, de a biológia problémájára nem ad konkrét választ, és ennek kiterjesztése pl. a társadalmi jelenségek magyarázatára, ahogyan azt pl. László Ervin teszi, enyhén szólva merészség.

Fundamentalizmus és „teisztikus evolúció”

Manapság sokan érvelnek azzal, hogy az evolúciót (vagy irányított evolúciót) ma már baktériumokkal, lombikban elő lehet idézni, mennyiségileg le lehet írni stb. A mutációs gyakoriságokat és az ebből következő változásokat valóban le lehet írni a populáció-genetikával, de nem hallottam, hogy lenne elmélet a „makro-evolúciós” változások leírására (pláne magyarázatára), amikor egész szervrendszerek változnak egyszerre, összehangolt módon, olyan időskálán, amelyek a fajok stabil létezésének időszakához képest röpke pillanatok. Mi vagy ki hangolja össze ezeket a változásokat? Miért van az, hogy a rendszertan legfontosabb egységei már viszonylag gyorsan megjelentek, majd utóbb év-százmilliókig viszonylag lassú volt a változás? Szóval be kell látnunk, az evolúciós modell hipotézis, aminek megvannak az előnyei és hátrányai, és a „létharc” elvélnek kiterjesztése a társadalomra (szociál-darwinizmus) vagy a tudati jelenségek szinte kizárólag evolúciós alapon történő magyarázata (ami különösen az angolszász irodalomra jellemző) szinte biztos, hogy félrevisz.

 A kereszténység körén belül külön vita alakult ki a „fundamentalista” és az „evolúciós” megközelítés védelmezői között. A fundamentalisták véleménye szerint a hatnapos teremtés és a kb. 4000 éves világegyetem szó szerint értendő, és a „teisztikus evolúció” fából vaskarika. Isten képességeinek megrövidítését látják abban, hogy ha feltételezzük: Isten nem egyszerre, hanem fokozatosan hozott létre dolgokat, vagy ha ezt nem csodaszerűen, hanem természeti erők igénybevételével tette. A másik véglet a német Ditfurth elképzelése, aki úgy gondolja, hogy az evolúció maga a teremtés, és a teológiát is ehhez kell igazítani, mert jönnek még az evolúciónak olyan teremtményei, akikhez képest az emberi testben megjelent Krisztus úgy fog viszonyulni, mint a majom az emberhez. Ditfurth megvetően beszél azokról, akik az isteni beavatkozást azokra a területekre koncentrálják, amire ma még nincs magyarázat – hiszen így az ismeretek terjedésével Isten végül eltűnne. A két véglet között lavírozik a saját egyházából szinte kitagadott, a tanítás és az értelmes megvitatás lehetőségétől megfosztott jezsuita Teilhard de Chardin, aki „Emberi jelenség” c. könyvében érdekes kísérletet tesz katolikus hite és paleontológiai ismeretei összeegyeztetésére. Úgy gondolja, hogy a fejlődés valamilyen módon bele van teremtve az anyagba, és az az idők végével beletorkollik az „Ómega pontba”, amely ismét Isten lesz. Ezt megelőzi a „nooszféra” kialakulása, az emberi tudatok valamilyen közösség válása, egy szellemi forradalom, amely azonban lassan, evolutívan valósul meg. Valóban nehéz ebben a képben megtalálni Jézus Krisztus és a megváltás szerepét, túl sok benne a hindu-buddhista világképből ismert „folyamatos tökéletesedés” automatizmusa.

 A fentebb vázolt lételmélet szempontjából nézve minden jelenség mögött ott van Isten, tehát ilyen szempontból nem beszélhetünk az „Isten nélkül, magától” és „Isten beavatkozására” végbemenő folyamatok éles megkülönböztetéséről, legfeljebb gyakran, rendszeresen bekövetkező, és ritkán bekövetkező jelenségekről, amelyek közül az elsőkre születtek „tudományos” magyarázatok. Ezek, mint rámutattunk, tulajdonképpen csak annak a kultúrának (és még inkább civilizációnak) a gyermekeit elégítik ki, akik átélik a magyarázathoz használt ok-fogalmakat. Én személy szerint leginkább a teremtéstörténet szimbolikus értelmezését fogadom el, természetesen annak fenntartásával, hogy sokkal több részletnek lehet pontos, egzakt háttere, mint azt a Biblia ihletettségében nem hívő tudósok (vagy magukat annak neveztető emberek) el szeretnék hinni.

A „zöld” mozgalmak és a kereszténység

Manapság lassan pótvallássá növi ki magát a természetimádat és a környezetvédelem. Szószólói sokszor olyan módon használják fel éppen pl. Teilhard de Chardin elméleteit, amivel a szerző alighanem mélységesen nem értene egyet – de erre a sorsra már sokak nézetei jutottak. Lovelock Gaia hipotézise (hogy t.i. a földi bioszféra egyetlen, önszabályozó élőlénynek tekinthető) tudományos elméletként indult és ma már szinte „zöld vallás” lett belőle. A zöld mozgalom és a köré szerveződő, szinte mitikus rajzfilmek és mondavilág sok rokonságot és átfedést mutat a New Age filozófiával, amely a következő fejezetben kerül kicsit részletesebb tárgyalásra. A zöld mozgalmak képviselői gyakran hányják az európai ember szemére, hogy a „primitív vallások” és a „Kelet vallásai” sokkal nagyobb összhangot hirdetnek az ember és a természet között, és jóval kisebb mértékben járultak hozzá a természet rombolásához, mint a keresztény-nyugati civilizáció, amely olyan nagyra van felsőbbrendűségével. Ez talán magyarázza azt a negatív hozzáállást, amivel az evangéliumi kereszténység legtöbb képviselője a zöld mozgalmakhoz, a „természetgyógyászathoz” és hasonlókhoz közelít.