Keresztelő János és Jézus tanítói pályafutása

A csöndes előkészületet egy döbbenetesen intenzív, de tragikusan rövid tanítói pályafutás követi. Ezt megelőzi Keresztelő (pontosabban Bemerítő) János megjelenése, aki az akkor már századokon át hallgató prófétai hagyományt eleveníti föl. Meghirdeti Isten országának (királyságának) eljövetelét, de azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az ország ítéletben fog eljönni. Aki meg akar menekülni az ítélettől, és be akar menni az országba, annak bűnbánatot kell tartania, vagyis el kell ismernie, hogy magától alkalmatlan az oda való belépésre. Szól arról is, hogy ő csak előkészíti másvalakinek, egy nála nagyobbnak az útját, aki végrehajtja ezt az ítéletet és felállítja a királyságot. A bűnbánat külső, nyilvános jele a keresztség (bemerítkezés). Isten kibontakozó tervei és a zsidó hivatalos vallás képviselői közötti ellentét már itt jelentkezik: sokan, akik bűnösöknek tekintik magukat (pl. a vámszedők és a paráznák), bemerítkeznek, a papok és a farizeusok (akik koruk erkölcsi szempontból egyik legszigorúbb vallási irányzatát képviselik), magukra nézve visszautasítják ezt. Nyilván úgy gondolkodtak, hogy a törvény iránti buzgóság és igyekezet elegendő számukra, hogy bármilyen ítélettől megmeneküljenek. Ebben a helyzetben jelenik meg Jézus, (akiről János rögtön felismeri, hogy Ő az, akinek útját előkészítette) és maga is bemerítkezik. Ezt Isten nyilvános bizonyságtétele követi, amely a Szent Szellemmel való felkenetésben és ebben a csodálatos kijelentésben nyilvánul meg: "Ő az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm". Ezt követően kerül sor Isten Országa (királysága) evangéliumának meghirdetésére. "Bételt az idő, elközelített az Istennek országa ..." - mondja Jézus is, Keresztelő Jánoshoz hasonlóan. Ennek az országnak programbeszéde a hegyi beszéd, amelyet jól-rosszul még a világban is idézgetnek. Itt kerül felsorolásra az az erkölcsi követelmény-rendszer, amely Jézus Krisztusnak az Istenség életében szerzett ismereteire épül, és amely útmutatóul szolgálhat az emberi társadalom felépítésére is, de amely jóval szigorúbb még a mózesi törvénynél is. Ha azt nem tudta még a kiválasztott nép sem teljesíteni, mi lehet a sorsa a magasabb szellemi követelményeknek? Jézus itt még a zsidó népre korlátozza szolgálatát (ld. a szidóni asszony történetét, akinek igényét mintegy kivételképpen elégítette ki, személyes hitére való tekintettel). A zsinagógában felolvasott ézsaiási idézet alapján, ha nem is nyíltan, de kihirdeti Messiás voltát, és ezt támasztják alá gyógyításai és egyéb csodái is. Az eredmény azonban döbbenetes: egy maroknyi tanítványtól eltekintve a nép elveti személyét és küldetését, bár csodáira és gyógyításaira igényt tart.

 A visszautasítás és a szenvedések előrejelzése

Ez törést jelent a küldetésben. A kezdeti elutasítás után Jézus mind a meggyógyítottaknak, mind a kiűzött szellemeknek megtiltja, hogy bizonyságot tegyenek az Ő Messiás voltáról, és a továbbiakban a tömegnek példázatokban beszél, amelyeket csak a tanítványoknak magyaráz meg. Azt is kijelenti, hogy a példabeszédek célja, hogy ne mindenki érthesse meg azokat. Különválnak a "tanítványok" és a "többiek", a kívülállók. A szelekció szempontja azonban már nem a testi leszármazás (mint Izráel esetében), hanem a hit, méghozzá a Jézus személyébe vetett hit. Itt a tanítványok hite még csak arra terjed ki, hogy Jézus a Krisztus (Messiás, Felkent), Isten küldötte, a megígért szabadító. Jézus azt is világosan tudomásukra hozza, hogy ezt is csak magától Istentől tudhatták meg, és ez a kijelentés az a kőszikla, amelyre Ő a saját egyházát építeni fogja. Itt szerepel először az evangéliumokban mindössze néhányszor előforduló "ekklézsia" kifejezés, amely görögül kihívottakat jelent, és éppúgy használták egy város népgyűlésének leírására, mint a zsidó gyülekezetre. Ezt követően hamarosan elkezd szólni tanítványainak arról, hogy neki szenvednie kell, megölik, és feltámad. A tanítványok, akik még mindig nem értik, hogy Jézus Messiás volta nem jelenti a zsidó nép közeli megszabadulását, ezt a közlést értetlenül, sőt ellenségesen fogadják. Jézus kénytelen az imént Simonból "Kősziklának" kinevezett Pétert Sátánnak nevezni, amiért megpróbálja letéríteni Őt küldetésének, az Atya iránti engedelmességnek az útjáról. Ennek a korszaknak jellegzetes terméke az az esemény is, amelyet a János evangéliumának 6. fejezete ír le.  Szokatlan kijelentései ("kemény beszéde") miatt számos tanítványa elhagyja, és nem jár vele. Mikor a tizenkettőt kérdi, hogy ők is elmennek-e, Péter megfogalmazza közös véleményüket: "Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad." (Jn 6, 68). Ők sem értik jobban Krisztust, mint mások, de érzik, hogy ha elhagyják, akkor valami visszavonhatatlan lehetőség vész el az életükből.

A farizeusokkal való ellentét forrása

Jézusnak a világgal való szembenállása elkerülhetetlenül élesedik, és jellemző módon nem a megszálló római hatalommal, hanem a zsidó vallási vezetéssel, köztük is a vallási szempontból legszigorúbb farizeusokkal. Ez nem véletlen. Ebből az ellentétből is látható, hogy bár Jézus világosan kimondja, hogy nem a parancsolatok eltörlése, hanem betöltése céljából jött, az a "jó hír" (evangélium), amit Ő hirdet, már nem a törvény betartására épül, hanem az Istenbe, az Ő küldöttjébe vetett hitre és Isten uralmi igényeinek elismerésére. Krisztus követőiben ebből a hitből kell fakadnia a törvény betöltésének. Jézus nyíltan hirdeti, hogy szemében semmi értéke a törvények külsődleges betartásának, hogy a bűnösöket hívogatni jött és nem az igazakat, előnyben részesíti a (bűnbánó!) paráznákat és vámszedőket a magukat igaznak tartó farizeusokkal szemben. Ehhez járul a mózesi törvény (látszólagosan!) szabad kezelése, elsősorban a szombat és a tisztasági rendszabályok megtartásával kapcsolatban, és a legfőbb bűn: az, hogy Isten Fiának nevezi magát, olyan cselekedeteket hajt végre (pl. bűnbocsánat) és olyan tiszteletet fogad el, amely csak Isten számára lehetséges. Ez a szigorú egyistenhiten nevelkedett zsidók számára a káromlás csúcsa volt - és ha Jézusnak nem lett volna igaza, akkor teljes joggal háborodtak volna fel rajta. (Ezért is szokták hitvédők azt mondani, hogy ha Jézus nem igazat mondott, akkor veszedelmes őrült volt, nem lehet Őt semlegesen "jó embernek" nevezni.) Jézus afelől sem hagy kétséget, hogy az által elvégzett munka elegendő bizonyítékot kellett volna, hogy szolgáltasson igazságáról minden kortársa számára, aki akarattal nem csukta be szemét a tények előtt. Számos helyen az evangéliumok is utalnak arra, hogy az emberek megállapítják: "soha nem láttunk ilyent", "soha senki nem beszélt úgy, mint Ő", "hatalommal szólt, nem úgy, mint az írástudók" stb. Aki azonban Isten számára váratlannak és szokatlannak tűnő kijelentéseivel szemben saját igazságához ragaszkodik, elkerülhetetlenül ellenségeskedésbe, gyűlölködésbe sodródik azzal szemben, aki Isten valódi üzenetét hordozza. Ez nem csak Jézusra igaz, világosan megmondja a tanítványoknak is, hogy az Ő követésekor üldöztetésre, nyomorúságra számíthatnak. Beszédeiben nyoma sincs a világ megtérésére utaló rózsaszín álmoknak. A vallási vezetők mindenesetre saját hatalmukat és a zsidóság vélt érdekeit szem előtt tartva elhatározzák, hogy megölik Jézust. Ő ennek ellenére nem menekül, de mindaddig amíg "el nem jön az Ő órája", nem tudják elfogni, egyszerűen átsétál az elfogására küldött katonák, vagy az Őt megkövezni szándékozó tömeg között. Tanítványait azonban újra és újra figyelmezteti az elkerülhetetlen végre, amelyről kijelenti, hogy "azért jött", hogy "az írások beteljesedjenek" - de a tanítványok továbbra sem fogják fel mondásainak értelmét, különösen nem a feltámadásra vonatkozó kijelentéseket. Ehelyett inkább az egymás közötti elsőbbségről és az eljövendő országban elfoglalandó helyekről vitatkoznak. Annyit mindenesetre megértenek, hogy Mesterük el fog menni, és vissza fog jönni, ezért megkérdezik, hogy milyen jelei lesznek az Ő eljövetelének. Jézus itt egy hosszú beszédet mond a Jeruzsálem sorsáról és világ végéről, amely azóta is sok gondot okozott az írásmagyarázóknak (különösen azoknak, akik ragaszkodnak az írások nem emberi ihletettségéhez és pontosságához). Mint majd látni fogjuk, a legvalószínűbb magyarázatot az jelenti, hogy Jézusnak ebből a beszédéből (hasonlóan az ószövetségi próféciákhoz) egy teljes korszak (amelyben mi most élünk) kimarad. Amikor közeledik a végkifejlet, Jézus megígéri a tanítványoknak a Szent Szellem eljövetelét, aki a János evangéliumában Paraklétoszként (Vigasztaló, Pártfogó) néven is szerepel. Ő fogja Jézust távollétében "helyettesíteni", Ő fogja vezetni, vigasztalni a tanítványokat, és Ő fogja eszükbe juttatni mindazt, amit Jézus mondott. Jézus ezen felül azt is világosan elmondja, hogy új kijelentésekre is számíthatnak majd, amelyeket most még nem hordozhatnának el. A zsidó iratokon felnevelkedett tanítványok számára nyilvánvaló kellett, hogy legyen, hogy itt Isten Szellemének valamilyen új megjelenéséről van szó, hiszen az Ő korábbi működését a prófétákban ismerniük kellett.