Izráel és a Gyülekezet

Ahhoz, hogy megérthessük az Igének néhány, az utolsó időkre vonatkozó (eszkatológikus) kijelentését, szükséges, hogy lássuk az alapvető különbséget Isten két nagy háztartása: Izráel és a Gyülekezet között. A kulcsszó talán ez: Izráel a földi, a Gyülekezet a mennyei nép. Izráel Isten igazságosságát, a Gyülekezet kegyelmét képviseli. (Az üdvtörténeti háztartások jelölésére különösen az angol nyelvű irodalomban a diszpenzáció szót szokták alkalmazni, tekintettel azonban arra, hogy magyarban ezt a szót elsősorban a házassági törvény alóli felmentésre használják, inkább a hosszabb magyar kifejezést használjuk).

 Izráel

Izráelhez tartozni vér szerinti születéssel lehet (ha most eltekintünk a prozelitáktól, akikre elvben már a mózesi törvény is gondol a jövevényekkel kapcsolatban), nincs szó szabad döntésről. Az Izráelhez tartozás egyszerre kiváltság és kötelezettség. A Törvény (ami ugyan nem volt Isten eredeti gondolata velük kapcsolatban) tételesen tudtul adja ugyan számukra Isten velük kapcsolatos elgondolásait, de nem biztosítja a megtartáshoz szükséges erőt. A törvény megtartása átok alatt kötelező, annak betarttatása (akár erőszakkal is) a hatalommal rendelkezők számára kötelezettség. A törvény betartásának jutalma is földi jellegű: hosszú élet, vagyon, sok utód, győzelem az ellenség felett. Izráel Isten uralmát hivatott képviselni a földön, ezért hajthat például végre ítéletet más nemzetek felett. Végső várakozásuk Isten földi uralma, a messiási békebirodalom, amelyben Izráel vezető szerepet kap az egész föld felett. Azt, hogy Izráel mennyire volt képes megfelelni ezeknek a kívánalmaknak, már láthattuk a korábbiakban. Ennek az üdvtörténeti háztartásnak a jellegzetességei azonban nem tűnnek el azzal, hogy Isten létrehozza az Ekklézsiát. A Róm 11-ben a zsidókkal különben folyamatosan polemizáló Pál apostol különös világossággal fejti ki, hogy Izráel elvetése ideiglenes jellegű, és addig tart, amíg Isten a Gyülekezetet össze nem gyűjti, és, mint azt a későbbiekben látni fogjuk, magához nem ragadja. Azután Isten programja visszatér a földi népre, amelynek hűséges maradéka válik az utolsó idők bizonyságtevőjévé. A Messiás második eljövetelét váró üldözött maradék segélykiáltásait jelzik előre prófétai módon a számunkra sokszor idegenül hangzó átok-zsoltárok. A zsidó nép szerepe Krisztus második eljövetele után megvalósuló időszakban ugyancsak jelentős lesz, és egészen az új ég új föld megteremtéséig tart. Ebben az időszakban Isten kegyelméből megvalósul mindaz életükben, amit Isten velük kapcsolatban elgondolt.

A Gyülekezet

A Gyülekezetre bizonyos értelemben mindennek az ellenkezője jellemző. Ide nem lehet vér szerinti születéssel bejutni, csak újonnan születéssel (ld. Jézus beszélgetését Nikodémussal a Jn 3-ban). A Gyülekezethez való tartozással együtt járó mennyei polgárságot nem a törvény betartásával lehet kiérdemelni, hanem hit által, egyedül Isten kegyelméből. Pál leveleiből azt is megtudjuk, hogy a Gyülekezethez tartozás Isten titokzatos választására épül, amely ugyan eleve-ismerésen alapul (vagyis azon, hogy Isten ismeri jövőbeli választásunkat és Mellette való döntésünket) mégis tény, hogy már akkor eldől, amikor még meg sem születtünk (mielőtt még jót vagy rosszat tehettünk volna). Az elhívás, a vele járó erő és a hozzá kapcsolódó ígéret mind mennyei jellegű. Jézus nem ígéri tanítványainak, hogy megóvja őket az emberi támadásoktól, betegségektől, üldöztetéstől, ellenkezőleg. "E világon nyomorúságtok lészen, de ne féljetek, én meggyőztem a világot."  (Jn 16,33). A gyülekezet tagjai (akiket a Biblia szenteknek nevez) mennyei ajándékok részesei már itt a földön: bennük lakozik a Szent Szellem és bensőséges közösséget élvezhetnek a mennybe ment Úrral. Ez a közösség minden elképzelhetőnél szorosabb, Pál hasonlata szerint a fő és a tagok viszonyával jellemezhető. A Gyülekezetnek nincs földi temploma, nincsenek szertartásai (a bemerítés és az Úrvacsora nem tekinthető annak), vagy a Törvényhez hasonló előírásai. Várakozása is más: várja az Úr eljövetelét, de nem az ítéletben való eljövetelt, hanem azt a titokzatos megjelenést, amelynek eredményeként a hívők Vele együtt eltávoznak e világból. (Erről az eseményről, az elragadtatásról legrészletesebben az 1Thesz 4 beszél, de erre utal az 1Kor 15 is). Minden okunk megvan azt hinni, hogy erre az eseményre még azelőtt kerül sor, hogy Istennek Izráellel kapcsolatos tervei beteljesednének, illetve mielőtt Jézus Krisztus ítélőbíróként térne vissza a földre, bár bizonyos átfedések lehetségesek. A 2Thesz 2,7 mondja, hogy "működik ugyan már a törvényszegés titkos bűne: csakhogy annak, aki azt még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia." Ez a valaki sok írásmagyarázó szerint a Szent Szellem, akinek el kell távoznia a földről ahhoz, hogy a 2Thesz 2,8-ban említett "törvénytaposó", az Antikrisztus uralma kiteljesedhessen. A Szent Szellem azonban csak velünk együtt távozhat, hiszen bennünk állandó lakozást vett, nem csak "magára ölt" bennünket, mint az ószövetségi prófétákat.

 Az utolsó idők

A Gyülekezet eltávozását követi a nagy nyomorúság időszaka, amelynek szellemi irányítói ismét a zsidók (pontosabban a hű maradék), és amelyet Jézus Krisztus visszatérése és egy világméretű ítélet zár le. Ez azonban még nem az úgynevezett "utolsó ítélet". A Jelenések könyve világosan utal egy ezeréves időszakra (jelen szempontból lényegtelen, hogy a szám szimbolikus jelentésű-e, mindenképpen véges időtartamról van szó), amely szellemi szempontból különleges jellegű: a Sátán megkötözése lehetővé teszi, hogy az ember a bűnre és engedetlenségre csábító impulzusok nélkül próbáljon Istennel járni. Ez az a békebirodalom, amelyet az ószövetségi próféták olyan élénk színekkel ecsetelnek, amelyben megvalósul mindaz a jó gondolat, amelyet Isten a zsidósággal kapcsolatban eltervezett. Mint azt az Ezékiel könyvének vége mutatja, ismét állni fog a templom, lesznek áldozatok, amelyek visszautalnak Krisztus áldozatára, mint ahogyan a mózesi törvény alatt bemutatott áldozatok előre utaltak erre. Ennek az országnak programbeszéde a Hegyi Beszéd, és ezek a törvényszerűségek érvényesülnek. A különleges körülmények azonban különleges felelősséget is rónak az emberre: világos utalás van arra, hogy a bűnösöket halállal büntetik, bár ezt száz éves kor előtt nemigen hajtják végre. Vagyis e korszak lakói nem rendelkeznek nagyobb ajándékokkal, mint a Gyülekezet tagjai, sőt. Ők még mindig a felelősség talaján állnak, nem a változhatatlan elhívás talaján. E korszaknak vet véget a Sátán eloldozása, hogy ismét bebizonyosodjon: az újjá nem született emberi természet még ilyen különleges körülmények között sem alkalmas Isten igényeinek a kielégítésére. Újra lázadás tör ki, amelyet valóban a végső ítélet zár le, illetve egy új világ teremtése. Itt nem célunk az egész eszkatológia felvázolása, bizonyos részletekre a későbbiekben még úgyis vissza kell térnünk.