Én sem szentenciát mondtam.
Azért is nem keresek másik közösséget, mert a tapasztalataimat nem érzem gyülekezet-specifikusnak. Ez a hierarchikus egyház szemlélete, ez az örökség, amit a protestantizmus újratermelt, csak más szervezeti formák és külsőségek között.
Én változatlanul azt mondom: a keresztyén hit alfája és omegája Jézus Krisztus, és ha valaki észleli, hogy a gyülekezeti működés, sőt, a tanítás is gyakran explicite szembehelyezkedik Jézus beszédeivel, az még nem jelenti azt, hogy az illető oszlop-szent akarna lenni. Lehet, hogy csak a közösség jézusi leírását szeretné megvalósulni látni, és a lutheri szemléletet, amely szerint nincs szükség közvetítő papságra. Mert ezt a lutheri gondolatot látja leginkább összhangban állónak az - általam itt már többször idézett és hivatkozott - jézusi gondolattal a keresztyén közösségről és vezetésről.
Nem követhet az ember olyan tanítást, amiben nem hisz, mert ami hitből nincs, az bűn. Győzze meg a tanító a hallgatóit, ne pedig parancsokkal és tilalmakkal akarja elérni, hogy ugyanazt gondolják, amit ő, úgy éljenek, ahogyan ő helyesnek tartja. Mert akár beviheti őket a bozótba.
A keresztyén hívő nem a tanítóin, lelkészein keresztül kapcsolódik Jézus Krisztushoz, hanem egyénileg, saját személyében. Ez alapjában tér el a zsidó közösségek kollektivitásra épült működésétől. Ezért volt hiba a keresztyén felekezetek részéről ugyanazt az autoriter, hierarchikus felépítést és működést átvenni és őrizgetni. A keresztyén emberek tömege nem Isten választott népe, hanem Isten megváltott, visszafogadott, megszabadított gyermekei. Akik mind egyek a Krisztusban, nincs zsidó meg görög, úr és szolga, stb. Ez az elv. Az egyenlők közössége, akik együtt, egymást segítve mennek az Úton.
Aki elöl megy, az nem nagyobb és több a többinél, csak épp rá van bízva egy feladat. De ha irányt téveszt, vagy rossz tempót diktál, akkor kinek-kinek joga és kötelessége, hogy mérlegeljen: megy-e utána, vagy megnézi az iránytűt és a térképet. Ha az elöl haladó sosem néz hátra, ha sosem hallgatja meg a többiek hangját, ő maga is veszélybe kerül. Mert ő sem mindentudó. Az autoriter, hierarchikus felfogás azonban ezt sugallja.
Erre nem tudok szentenciát mondani. Csak annyit, hogy ha egy közösségben, adott vezető mellett úgy éreznék, hogy Te leírod, akkor valószínűleg más közösséget keresnék, mert ilyen feltételek mellett szellemi értelemben fejlődni nemigen lehet. Ha azonban a szituáció több közösségben is megismétlődik, magamat vizsgálnám meg. Vannak személyes tapasztalataim ezen a téren. Annyi azonban bizonyára világos minden Bibliát olvasó ember előtt, hogy az Istennel járás nem magányos ügy, Isten nem oszlop-szenteket akar nevelni. Néha ez látszik a legjobb megoldásnak, de nem az.
Bocsáss meg, de én nem vezetési stílusról beszélek. A stílus lehet bármilyen - a vezetés iránya és módszere a lényeg. Tőlem mondhatja valaki bármilyen szelíd, ájtatos, kedveskedő stílusban a parancsait, ha csak parancsolni tud, de érvelni és mérlegelni, belátni és korrigálni pedig nem, akkor szimpla diktátor.
Miért kell vezetőt választani? Minek eljátszani a komédiát, ha a választás arról szól, hogy a megválasztott vezető innentől kezdve bármit tehet, elvárhat, előírhat - a kis mezei hívőnek meg egy választása van: ha nem tetszik, kívül tágasabb.
Szellemi közösség - igen, ahol van ilyen, ott egyetértés is kialakulhat. De a szellemi közösség nem azonos a vallásos csoporttal.
Én hiszek abban, hogy Isten látja a dolgokat, és bele is szólhat. De ha azok, akiken a dolgok múlnak, nem Rá, hanem a vezetőkre figyelnek, akkor elszáll a lehetőség, amit Isten ad a változásra. Amikor Isten egy gyülekezetet egyik problémahalmazból a másikba visz, és a gyülekezet vezetői és többsége továbbra is minden alkalommal elzárkóznak az elemző tisztázás elől, a korrekció elől, hanem még erőteljesebben húzzák az addigi szíjakat a szájkosarakon, akkor Isten bizonyára azt mondja: jól van, gyerekek, ha ti jobban tudjátok, akkor csináljatok, amit akartok.
Egy keresztény vezetőnek nem az a feladata, hogy átnevelje a híveket, előírja és elbírálja a magatartásukat, életük minden kis részét, hanem az, hogy szolgálja hitben növekedésüket, erősödésüket, épülésüket. Egy átnevelő tábor kiskorúnak kezelt lakóitól nem lehet érettséget várni, akkor sem, amikor a vezetőnek is haj, de jól jönne egy érett hívőközösség, mert épp bajban van.
Na de mindegy is... már megint vitába bonyolódtam, bocs. Hiába, túl sokáig éltem a világban, kettesben a Bibliával, egyház nélkül...
@redriver: ebben sem értek egyet teljesen. Ahogy én látom a gyülekezeti vezető világi hatalmat akkor és csak akkor gyakorol, ha gyülekezeti fegyelem érdekében világi hatalmi eszközöket alkalmaz. Vannak államok, ahol a világi és egyházi hatalom nem válik szét, ott igen gyakran ez a helyzet, bár nem kell feltétlenül így lennie. A gyülekezeten belül is alkalmazhat egy vezető "testi" (Pál jelzője) eszközöket, amelyek azonban inkább lelkiek. Pál magáról viszont azt mondja, hogy fegyverei szellemiek, erődítmények lerombolására. Volt az ó-egyházban egy elv, az "szentek egyetértésének elve", ami a zsinatok szellemi hátterét képezte (az iszlámban is megvan ennek az analógja, az "idzsma"). Ez azt jelenti, hogy ha egy szellemi közösségen belül egyetértés alakul ki, amögött ott van Isten jóváhagyása. Mint minden szellemi elv, ez is hitre épül, és hit esetén működik is. Egy gyülekezet vezetőségén belül törekszenek ilyen egyetértés kialakítására, sokszor ezért is tűnik lassúnak a döntéshozatal. Természetesen mint mindent, az ember ezt is elronthatja, de ha hittel alkalmazzák, nagy fegyelmező erő lehat a gyülekezet vezetése számára is. Visszatérve még a nem világi, de testi vezetésre: ezért az adott vezető valóban elsősorban Istennek felel, illetve részben a gyülekezetnek. Hihetünk abban, hogy Isten is látja, amin történik, és neki is van beleszólása a dolgok alakulásába. Ha meg végképp nem tud az ember beilleszkedni egy adott vezetési stílusba, akkor még mindig ott a lehetőség, hogy az ember másik gyülekezetet keressen. De az igazságkereső is tévedhet, nemcsak a vezető.
A posztod címe "Szellemi és földi hatalom a Bibliában". Ugye? Nomármost: egy gyülekezeti vezető, amikor tanít, akkor az előbbi, amikor pedig tilt, előír, fegyelmez, akkor az utóbbi kategóriára jellemző feladatot végzi. Erre pedig - hitem szerint - nem Istentől kap egyedül felhatalmazást, hanem a közösségtől is, amely megválasztotta. Így hát nekik is elszámolással tartozik. Jómagam pedig mindössze ezt próbálom megértetni magam körül az emberekkel, már amikor próbálom, egyre ritkábban.
Úgy vélem: a kiemelt jog gyakorlása kiemelt felelősséggel is párosul. Az igehirdetésért csak Istennek kell elszámolnia, de a közösség működését, mindennapjait, hangulatát érintő közvetlen döntéseiért és tevékenységéért a közösség előtt is felelnie kell. És ez bizony nagyonis jól szabályozható. És ha a gyülekezetek mernének az ilyen dolgokban világos szabályokat lefektetni, akkor nem történhetne meg, hogy valakit egy félreérthető mondatért hetekig-hónapokig cincálnak a vezetők, viszont a vezető minden hibáját elintézik azzal, hogy majd Isten elszámoltatja, ő is ember, tévedhet. Ez kettős mérce, ami tényszerűen nincs összhangban a Bibliával.
És az ilyen esetek gyakran vezettek már oda, hogy akinek a diktatórikus, bírálhatatlan, magát csalhatatlannak képzelő vezetőben megrendült a hite, elhitte, hogy akkor ő Isten ellen lázad, a Beléje vetett hite is megrendült.
Ezért nem tartom én helyesnek ezt a vezetőkultuszt, ami emberek számára követel feltétel nélküli bizalmat, engedelmességet. Ha ezt a világi közösségekben, csoportosulásokban károsnak, elfogadhatatlannak tartjuk, miért kellene vajon az - elvileg magasabb erkölcsi követelmények szerint élő - keresztyén közösségekben kívánatosnak tekinteni? A megkérdőjelezhetetlen tekintély, döntési jog, a bírálhatatlan intézkedések - ezek az uralkodás és nem a vezetés jellemzői. És hát, megint csak azt kell mondanom: a pogányokon uralkodnak... köztetek ne így legyen. Nem én mondtam ezt.
@redriver: Erre itt és most nem szeretnék hosszasan reagálni mert az ország agya elborult. Csak röviden: különbséget kellene tenni a menekült státusz és a bevándorlás között mind az ide jövők agyában mind az ellenséggyártó hazug politikusok agyában. A menekült státuszt felülvizsgálandó, időhöz és feltételekhez kötött állapotként kellene kezelni. Azt pedig minden idejövővel meg kellene értetni és alá kellene íratni, hogy önként hozzájárul az érkezési országba történő deportálásához, bizonyos, minősített kihágások esetén.
@redriver: hát sajnos ebben nem gondolkodunk teljesen egyformán :( Annak ellenére, hogy akceptálom a kifogásaidat, magam is sokszor hajlok radikális keresztény kritikára, látom azt is, hogy egy gyülekezet életében szükség van bizonyos belső rendre is (ld. pl. az 1Tim későbbi fejezeteit). Az a véleményem, hogy egy-egy gyülekezetben igenis vannak kiemelt felelősséggel és kiemelt jogokkal rendelkező személyek. A baj az, ha ezt emberi erőszak betonozza le. Ugyanakkor ezt a problémát és ellentmondást semmilyen szabályozással nem lehet megoldani. megint marad a keskeny út, amiről mindkét irányban le lehet tévedni.
Lexa, két különböző dologról beszélünk. A homogén nemzetállam persze, hogy utópia, ezt már Szent István is tudta. Sőt, azt is, hogy nem csak utópia, hanem teljes ostobaság, erre törekedni értelmetlen és káros.
A jelenleg Európában létező, saját törvényekkel, kormányzati formával, határokkal rendelkező alakulatokat viszont jobb híján még ma is így hívjuk. Én ezt neveztem status quo-nak. Ez az a működtethető, mindenki számára megélhető és még belátható legnagyobb egysége a társadalmi létezésnek - nézetem szerint -, amelyet nem kellene még a szélsőjobb származásmániákusai és az ultraliberálisok világkormányt követelői között dúló ostoba, irracionális boxmeccs oltárán feláldozni.
Ami a szuverenitás egyes elemeit illeti: az a kérdés, miről mondunk le! A kiegyezés anno szükséges volt, de a külügy, hadügy és pénzügy önállóságáról való lemondás sodorta végül Magyarországot a 14-es háborúba, ahonnan összezsugorodva és szegényen jött ki. Az európai nagyhatalmaktól én nem várok semmi jót, én szeretem az anyanyelvemet, az irodalmunkat, a népzenét, néptáncot, az Árpád-kor történelmét és a Hunyadiakét is, csodálom Széchenyi gróf munkáit, Bethlen gróf kormányzását, a két háború közti aprómunkát, ami Trianon után újra élhetővé tette az országot, a kádári konszolidációban nőttem fel, ami a szocialista kísérletből a legjobbat hozta ki, amit lehetett...
Brüsszelben jó tíz éve volt alkalmam sokat beszélgetni flamand politikusokkal, agrárszakemberekkel - ahogyan ők elképzelték az Uniót, az okos, hasznos, sőt, lelkesítő volt. Évekig dolgoztam Bajorországban, megismertem közelről, élőben a bajor "szeparatizmust" - az sem olyan volt, ahogyan a sajtó és a közírók sopánkodtak és tüzeltek miatta.
Az iszlám országokból bevándorlás tömegméretűvé válása azonban aggaszt, és a krízis nem oldható meg jelszavakkal, meg hülyénél is hülyébb óriásplakátokkal. A krízis idejére fegyverszünetet kéne kötniük az európai jövő lózungmágusainak egymással, ha még maradt egy cseppnyi józan eszük. Nem az iszlám bevándorlók kisebbségi jogaival, meg nem is a nemzeti jelképek lobogtatásával kéne most foglalkozni, hanem konszenzusra jutni Európa országainak a határkérdéseket, a közbiztonságot, a törvényes működést illetően. Ki kell mondani, hogy aki ide be akar jönni, le akar telepedni, annak el kell fogadnia, hogy mi így élünk. Nem szegheti meg a törvényeinket, nem követelheti meg, hogy lemondjunk a saját tradícióinkról, kultúránkról – egyszóval nem veszélyeztetheti a kialakult jogrendet. Ezt az, aki valóban veszélyből menekül ide, megérti. A többi pedig menjen vissza oda, ahol a jogrend az ő szájíze szerint való. Jogunk van az önvédelemre.
És ezért, emiatt nem tartom most időszerűnek a nemzetállam elleni vehemens támadásokat.
A Mt 18 nem a gyülekezeti fegyelemről, a mások szokásaiban, életében kurkászásról, a másként gondolkodók-vélekedők kipellengérezéséről, mellőzéséről, talonba tételéről, kizárásáról szól, hanem két testvér közötti konfliktus rendezésének módjáról. És ez mindenkire vonatkozik! Ha bármely tekintélyszemély úgy véli, hogy valaki vétett őellene, ugyanezt az utat kellene bejárnia. Ha nem teszi, visszaél a pozíciójával.
Az az elképesztő mód azonban, amely
1. a vádlótól nem vár bizonyítást, nem vár bocsánatkérést, ha nem volt igaza
2. a bevádoltat viszont a szanhedrin elé citálja, faggatja, elvárja, hogy ha visszaszólt a vádlónak, azért bocsánatot kérjen
ez nem biblikus, hanem személyválogató, álságos, látszatbékére törekvő, önérdekből fakadó eljárás. Ha két ember konfliktusáról akarnak dönteni a tekintélyesek, akkor azt mindkettő indokainak meghallgatása és mérlegelése után tegyék. És ha állást kell foglalni abban, hogy ki miben vétett, azt hogyan tette vagy nem tette jóvá> vagy abban, hogy melyik állítás igaz és melyik bizonyult hamisnak, melyik megszólalás volt sértő és melyik védekező - akkor foglaljanak egyértelműen állást, és ne kenjék el a dolgot. Ebből ugyanis a gyülekezet semmit sem tanul, csak a susárlás, a presztizsharc, a keserű kiszolgáltatottság érzése terjed tovább.
Ha a tekintély nem tisztázni, hanem elfojtani akarja a konfliktusokat, akkor vét a gyülekezet valódi békéje ellen. "Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek." Ha egyik fél tartja magát a Mt 18-hoz, a másik meg nem, akkor eszerint kell a dolgot lefolytatni, és nem másként.
vállalni kell a népszerűtlen rendteremtés feladatát is, különben előfordulhat, hogy egyetlen ember egy egész közösséget tönkretehet. Persze ebben hibázhat az is, aki a rendet teszi, de ez elkerülhetetlen.
Igen, hibázhat. És ha sorozatosan hibázik, akkor nem tesz rendet.
Miért adsz nagyobb mozgásteret és türelmet a tekintélyeknek, mint a bukdácsoló útkeresőknek, mezei hívőknek? Én ezt nem értem...
@redriver: Továbbra is úgy érzem, hogy (homogén) nemzetállam utópia. Ha megnézed bármelyik nagy nemzetállam létrejöttét Angliától Franciaországon keresztül Németországig vagy Olaszországig, azt látod hogy a homogenizálódást a helyi jellegzetességek központi hatalom általi erőszakos elnyomása kísérte és váltotta ki. Vagyis a nemzetállamok maguk is olyan (ha nem erőszakosabb) mechanizmussal alakultak ki, mint amivel most a nemzetállamok az EU-t vádolják, vagyis bagoly mondja a verébnek. Itt Kelet-közép Európában még inkább utópia a homogén nemzetállam, ahol a nemzetiségek keresztbe-kasul össze voltak és vannak keveredve. Arról nem is beszélve, hogy Európa pontosan a nemzeti érdekek (egymás rovására érvényesített) megélése miatt olyan gyenge katonailag és világpolitikai szempontból - sokkal gyengébb, mint gazdasági súlya indokolná. Azok a civilizációk, amelyek többé-kevésbé életképes konglomerátumokat alkotnak (pl. Kína vagy India) jóval nagyobb érdekérvényesítő képességgel rendelkeznek. természetesen ezeket a konglomerátumokat is nehéz együtt tartani. Az iszlám országok (bizonyos értelemben szerencsénkre) ugyanúgy hajlamosak egymással vívni, mint az európai államok. Meggyőződésem, hogy a szuverenitás egyes elemeiről való lemondás busásan megtérülne, de ahhoz a mienknél bölcsebb népre és vezetőkre lenne szükség.
@redriver: No elnézést kérek, némi időbe tellett, mire újra lett időm visszatérni saját blogomhoz. Egyetértve azzal, hogy Jézus legkeményebben a vallásos elit hatalmat akaró, és azzal összefonódó rétegével beszélt, azért azt is látni kell, hogy a "gyülekezeti fegyelem" kérdésével ő maga is foglalkozott:
Mt 18 "15. Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;
16. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.
17. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő."
Szóval nála is volt határ. Megint egyetértve azzal, hogy a bűnössel türelemmel kell bánni (hisz magunk is azok vagyunk) a gyülekezeti vezetőknek feladatuk a gyülekezet egységének, szellemi épségének védelme, és bizony ilyenkor (akár csak egy családban) időnként vállalni kell a népszerűtlen rendteremtés feladatát is, különben előfordulhat, hogy egyetlen ember egy egész közösséget tönkretehet. Persze ebben hibázhat az is, aki a rendet teszi, de ez elkerülhetetlen. Azt mondani azonban, hogy minden, a gyülekezet fegyelemmel kapcsolatos gondolat emberi találmány és nincs összhangban a Bibliával, enyhe túlzás.
Erre muszáj mondanom valamit.
Szerintem a valláskárosult ember legalább olyan beteg, mint a hitetlen. Ha nem súlyosabb. Jézus idejében még nem volt "keresztény elfajulás", de ha jól figyeljük Őt a Bibliában, az akkori valláskárosult (a te szavaddak élve: önigaz) farizeusokkal és papokkal bánt a legkeményebben. Ezek is meg nem tért emberek voltak pedig.
Nem hinném, hogy a mai egyház korifeusai és hívei között ne lennének meg nem tért emberek. Vannak. És ezek pont úgy a saját viselkedésüket, életvitelüket, nagyszerűségüket alapul véve kurkásznak mások életében, kifogásolják a magatartásukat, ahogyan az önigaz farizeus tette.
A megtért ember is képes vétkezni. De Jézus az első kődobás jogát annak adta, aki maga bűntelen.
Könnyű kizárni, kiközösíteni, elüldözni valakit a gyülekezetből, mondván: bűnt találtunk az életében. A megtérés csak az Út eleje, a földi utat be kell járni, és ha a megtérés valódi, akkor Jézus elvégzi a munkát a megszentelődés folyamatában. De ahhoz türelem kell a közösség részéről, nem pedig a célállapot számonkérése az Út elején, vagy közepén bukdácsoló embertől. Mit ér el ezzel egy gyülekezet? Titkolózást, rejtőzködést, képmutatást a kiszemelt vétkes részéről, vagy elfordulást nem csak a gyülekezettől, hanem Istentől is. Pál önmagáról azt mondja: nem a jót teszi, amit akarna, hanem a bűnt, amit nem akar. Hogy az elméje Isten törvényét, de a teste a benne lakó bűnt szolgálja. Pedig ő nem akárki volt! Hát akkor mit akarunk egy megtért, de gyengébb, vagy tudatlanabb embertől? "Kicsoda vagy te, hogy a más szolgáját kárhoztatod?" Ezt is Pál írta le.
Ám szabaduljon meg a gyülekezet attól, aki nem felel meg nekik, ehhez joga van minden közösségnek, de ne hivatkozzon Istenre, Bibliára, hanem vállalja föl, hogy "nekünk nem tetszik, magunkat védjük"! Mert ha Isten mögé bújik ezzel, akkor kárhoztat, ítél, törvénykezik. Ez pedig explicite tiltva vagyon.
Jézus akkor szeretett és áldozta magát értünk, amikor még bűnösök voltunk. Akik állítólag Őt követik, azok elzárkózhatnak a vétkező elől, kiközösíthetik, kimondhatják rá, hogy méltatlan a kegyelemre? Hogy Isten nem fogadta el, ezért nincs helye közöttünk?
Nem hinném... ha Pál teljes munkásságát vizsgáljuk, igyekszünk megérteni, akkor nagyon jól látható, hogy ő sem ezt szorgalmazza. Nem adott ő sem biankócsekket a 2000 évvel későbbi gyülekezeteknek az Isten nevében történő gyomlálásra, tisztogatásra. Ha esetleg a János-leveleket is hozzáolvassuk, akkor ez még egyértelműbb.
@redriver: szerintem mindkettő nekünk szól. Csak az egyik az önigaz farizeust figyelmezteti, és a MÉG MEG NEM TÉRT kívülállókra vonatkozik - elsősorban. Ők azok a betegek, akiknek orvosra van szükségük. A másik (páli) vers a gyülekezeti fegyelemre vonatkozik és olyanokra, akik ATYAFI LÉTÜKRE paráznák, csalók stb. Ezt gondolom érzed, hogy nem ugyanaz a helyzet. Aki megért, Istennel jár és a gyülekezet tudtával súlyos bűnben jár és közben úgy tesz, mintha mi sem történt volna, annak legalábbis valami figyelmeztetés kijár, hogy itt nincs minden rendben. Számomra ezt jelzi egy (bizonyos fokú) "bratyizás" kerülése a gyülekezet részéről.
De kedves Lexa, nem ebben van a vita közöttünk!!!
Én az önkényes, az ember saját felfogása, erkölcsi nézetei, érdekei szerinti értelmezésekkel vitatkozom, nem a Biblia kontinuitásán, nopláne ihletettségén! Ahol a megfogalmazásokban ellentmondást találunk, ott az egyház is értelmez, a teológia is, a lelkész-igehirdető is, és gyakran egymásra hivatkoznak ilyenkor.
Tessék, rakjuk egymás mellé a két hierarchia-felfogást:
A pogányokon uralkodnak az ő fejedelmeik, de közöttetek ne így legyen. Hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen szolgája a többinek. (Szolgám nekem a lelkész? Az, hogy a tanítói hatalmat elnevezték szolgálatnak, nem tette azt a legkisebbé mindünk között! Jézus pedig erről beszélt.)
Engedelmeskedjetek a felsőbb hatalmaknak, mert nincsen hatalom, amely nem Istentől van.
És van még az a páli intelem is, csak most nem találom, amit a mi lelkészünk is gyakran idéz: valami olyasmi, hogy úgy viselkedjünk, hogy a vezetőink örömmel tehessék a dolgukat.
Szerinted a kétezer éves egyházban, a szervezetben melyik felfogás érvényesült? Azaz: az egyház melyik verset írta felül egy másikkal? És vajon miért?
A kiátkozások, kiközösítések, erőszakos térítések, eretnekpörök vajon a jézusi mondatot szem előtt tartották, amikor a püspökök meg érsekek aranyba-ezüstbe burkoltan gyönyörködtek a máglyákban?
Vajon melyik verssel írták fölül a ne ölj! parancsot?
Továbbmentek-e a középkori egyház hittérítői onnan, ahol nem fogadták őket?
Nem. Ilyenkor félretették a jézusi utasítást, és elővettek egy ószövetségi verset. És arra hivatkoztak.
Ha Isten a hatodik napon teremtette az embert, akkor miért van az 1Móz2-ben az, hogy Ádámot akkor formálta a föld porából, amikor még nem volt növény a földön? Erre is van valami dogma, de aligha meggyőző. Miért ne szabadna keresni a megoldásokat, miért nem szabad az igenis meglévő ellentmondásokról beszélni?
A Törvényből valóban nem múlhat egyetlen ióta vagy pont sem... oké, de vajon mire mondta Jézus azt, hogy törvény? A 613 micvára? Akkor baj van, mert abból néhányat már ő maga hatályon kívül helyezett. A jerikói úton pl. a pap meg a lévita a törvény szerint járt el, aztán mégsem őket állította elénk példának... a kézmosási szabály kapcsán kifejezetten kimondta: nem így van, ez nem isteni törvény, csak szokás, szertartás... (nem az fertőzteti meg...) Amikor a böjtöt kérték számon rajta, ő a kőtáblán szereplő szülőtiszteleti parancsot említette föl. De mondhatnám a szombatot is, mert azt sem a micvák, hanem a kőtáblák szerint értelmezte.
Már az ószövetségi írásokban is lehet észlelni jeleit, hogy a micvákkal nincs minden rendben, mert Isten jelzi, hogy nem olyan áldozatokat akar, amilyenek elő vannak bennük írva részletesen, Dávid már szinte teljesen a jézusi elvet hangsúlyozza a hittel és bűnbánattal kapcsolatban, Ésaiásnál is van jelzés az igazi böjtről... eszem ágában sincs a kontinuitást vitatni, csak igyekszem megérteni a dolgokat.
És végül Péternél is megjelenik ez, kifejezett utasítást kap, hogy amit Isten tisztának teremtett, azt ő ne tartsa tisztátalannak.
Na, jó, abbahagyom, nem macerállak tovább az eretnekségeimmel. :))
"Mindenképpen veszélyesenek érzem tehát, ha megpróbáljuk felülírni az egyik igével a másikat."
Egy utolsó kérdés:
Az alábbiak közül melyik mondat érvényes ránk, mai keresztyénekre?
Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
vagy:
Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó.
Az ilyennel még együtt se egyetek.
A teljesen korlátmentes gondolkodás szerintem tulajdonképpen egy teljesen gondolkodásmentes korlát. :)) Ez a posztmodern dekonstrukciós izé, amiről írsz, a vízzel együtt a gyerek kidobásának tudományosabb megfogalmazása.
A szélsőség a gyakorlatban mindig elvérzik, azonnal kitűnik a működésképtelensége. Az elvárt válaszhoz, járt úthoz, elfogadott nézethez, hibásan de működő rendszerhez ragaszkodás éppolyan elmebaj, mint a mindent elutasító, ad hoc, fixnek tételezett pontok nélküli összevisszaság.
Minden diktatúrában erkölcsi anarchia uralkodik, és minden anarchia diktatúrát eredményez a valóságban. Édestestvérek, sőt, ikrek ezek. Az egyik egy egyenesnek hitt/hazudott vonalat, a másik egy teljesen átláthatatlan dzsungelt tesz meg bejárandó útnak.
Szerintem a normális ember
1. keres
2. amit talál, azt mindig elemzi-ellenőrzi
3. alkalmazza-kipróbálja a gyakorlatban
4. újraellenőrzi és értékeli
5. szükség esetén korrigálja.
Ez az utolsó szinte mindig elmarad. Mert az szégyen, ha be kell ismernem a tévedésemet.
Számomra ezért a leghatalmasabb élménye az életemnek a jézusi szabadság, mert megszabadított a kudarctól, hibától, tévedéstől való félelmemtől! Felszabadított a kockázatvállalásra, mert Ő fölöttem van, és ha tévedek is - mindenre van bocsánat. Nem vagyok felelős az egész világért, de megkísérelhetem megtenni azt, amit szükségesnek látok a jobbítás érdekében. Legfeljebb nem sikerül. A kilátástalanság uralmától szabadultam meg. Meg-megkísért persze ma is, de nem taszít már mélyre a sötétségben. Ez nekem óriási dolog, nem tudok eléggé hálás lenni ezért Neki!
@redriver: másik - még mindig csak töredék. A Biblia önmagát Írásként, Írásokként, Isten beszédeként jelöli meg. Amiről Péter azt írja, hogy abban "egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból". A tanítványokról a feltámadás kapcsán írja Lukács: "hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala" - vagyis a kettőnek együtt, a korábban leírtaknak és a frissen hirdetettnek. Maga Jézus néha egyszerűen "törvénynek" nevezi, amelyből nem múlhat el egy jóta vagy pontocska sem. Vagyis a leírt Ige (számunkra) Isten szava, amelyenek alakulását Ő maga felügyelte. Pál maga a saját igehirdetéséről azt mondja a Thesszalonikai levélben, hogy "Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az is), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek" - tehát jól különbséget tudott tenni saját szava és az isteni üzenet között. Mindenképpen veszélyesenek érzem tehát, ha megpróbáljuk felülírni az egyik igével a másikat. Nem azt mondom, hogy néha nincs szükség értelmezésre, és hogy ez könnyű, de számomra ez egy nagyon fontos alapelv.
Olvasmányok, gondolatok, hangulatok
Bábeli könyvtár
Bábeli könyvtár
Utolsó kommentek:
redriver 2016.09.06. 06:34:52
Azért is nem keresek másik közösséget, mert a tapasztalataimat nem érzem gyülekezet-specifikusnak. Ez a hierarchikus egyház szemlélete, ez az örökség, amit a protestantizmus újratermelt, csak más szervezeti formák és külsőségek között.
Én változatlanul azt mondom: a keresztyén hit alfája és omegája Jézus Krisztus, és ha valaki észleli, hogy a gyülekezeti működés, sőt, a tanítás is gyakran explicite szembehelyezkedik Jézus beszédeivel, az még nem jelenti azt, hogy az illető oszlop-szent akarna lenni. Lehet, hogy csak a közösség jézusi leírását szeretné megvalósulni látni, és a lutheri szemléletet, amely szerint nincs szükség közvetítő papságra. Mert ezt a lutheri gondolatot látja leginkább összhangban állónak az - általam itt már többször idézett és hivatkozott - jézusi gondolattal a keresztyén közösségről és vezetésről.
Nem követhet az ember olyan tanítást, amiben nem hisz, mert ami hitből nincs, az bűn. Győzze meg a tanító a hallgatóit, ne pedig parancsokkal és tilalmakkal akarja elérni, hogy ugyanazt gondolják, amit ő, úgy éljenek, ahogyan ő helyesnek tartja. Mert akár beviheti őket a bozótba.
A keresztyén hívő nem a tanítóin, lelkészein keresztül kapcsolódik Jézus Krisztushoz, hanem egyénileg, saját személyében. Ez alapjában tér el a zsidó közösségek kollektivitásra épült működésétől. Ezért volt hiba a keresztyén felekezetek részéről ugyanazt az autoriter, hierarchikus felépítést és működést átvenni és őrizgetni. A keresztyén emberek tömege nem Isten választott népe, hanem Isten megváltott, visszafogadott, megszabadított gyermekei. Akik mind egyek a Krisztusban, nincs zsidó meg görög, úr és szolga, stb. Ez az elv. Az egyenlők közössége, akik együtt, egymást segítve mennek az Úton.
Aki elöl megy, az nem nagyobb és több a többinél, csak épp rá van bízva egy feladat. De ha irányt téveszt, vagy rossz tempót diktál, akkor kinek-kinek joga és kötelessége, hogy mérlegeljen: megy-e utána, vagy megnézi az iránytűt és a térképet. Ha az elöl haladó sosem néz hátra, ha sosem hallgatja meg a többiek hangját, ő maga is veszélybe kerül. Mert ő sem mindentudó. Az autoriter, hierarchikus felfogás azonban ezt sugallja.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
Lexa56 2016.09.04. 07:51:25
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.09.04. 07:43:58
Miért kell vezetőt választani? Minek eljátszani a komédiát, ha a választás arról szól, hogy a megválasztott vezető innentől kezdve bármit tehet, elvárhat, előírhat - a kis mezei hívőnek meg egy választása van: ha nem tetszik, kívül tágasabb.
Szellemi közösség - igen, ahol van ilyen, ott egyetértés is kialakulhat. De a szellemi közösség nem azonos a vallásos csoporttal.
Én hiszek abban, hogy Isten látja a dolgokat, és bele is szólhat. De ha azok, akiken a dolgok múlnak, nem Rá, hanem a vezetőkre figyelnek, akkor elszáll a lehetőség, amit Isten ad a változásra. Amikor Isten egy gyülekezetet egyik problémahalmazból a másikba visz, és a gyülekezet vezetői és többsége továbbra is minden alkalommal elzárkóznak az elemző tisztázás elől, a korrekció elől, hanem még erőteljesebben húzzák az addigi szíjakat a szájkosarakon, akkor Isten bizonyára azt mondja: jól van, gyerekek, ha ti jobban tudjátok, akkor csináljatok, amit akartok.
Egy keresztény vezetőnek nem az a feladata, hogy átnevelje a híveket, előírja és elbírálja a magatartásukat, életük minden kis részét, hanem az, hogy szolgálja hitben növekedésüket, erősödésüket, épülésüket. Egy átnevelő tábor kiskorúnak kezelt lakóitól nem lehet érettséget várni, akkor sem, amikor a vezetőnek is haj, de jól jönne egy érett hívőközösség, mert épp bajban van.
Na de mindegy is... már megint vitába bonyolódtam, bocs. Hiába, túl sokáig éltem a világban, kettesben a Bibliával, egyház nélkül...
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
Lexa56 2016.09.03. 18:03:15
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.09.03. 16:57:37
Úgy vélem: a kiemelt jog gyakorlása kiemelt felelősséggel is párosul. Az igehirdetésért csak Istennek kell elszámolnia, de a közösség működését, mindennapjait, hangulatát érintő közvetlen döntéseiért és tevékenységéért a közösség előtt is felelnie kell. És ez bizony nagyonis jól szabályozható. És ha a gyülekezetek mernének az ilyen dolgokban világos szabályokat lefektetni, akkor nem történhetne meg, hogy valakit egy félreérthető mondatért hetekig-hónapokig cincálnak a vezetők, viszont a vezető minden hibáját elintézik azzal, hogy majd Isten elszámoltatja, ő is ember, tévedhet. Ez kettős mérce, ami tényszerűen nincs összhangban a Bibliával.
És az ilyen esetek gyakran vezettek már oda, hogy akinek a diktatórikus, bírálhatatlan, magát csalhatatlannak képzelő vezetőben megrendült a hite, elhitte, hogy akkor ő Isten ellen lázad, a Beléje vetett hite is megrendült.
Ezért nem tartom én helyesnek ezt a vezetőkultuszt, ami emberek számára követel feltétel nélküli bizalmat, engedelmességet. Ha ezt a világi közösségekben, csoportosulásokban károsnak, elfogadhatatlannak tartjuk, miért kellene vajon az - elvileg magasabb erkölcsi követelmények szerint élő - keresztyén közösségekben kívánatosnak tekinteni? A megkérdőjelezhetetlen tekintély, döntési jog, a bírálhatatlan intézkedések - ezek az uralkodás és nem a vezetés jellemzői. És hát, megint csak azt kell mondanom: a pogányokon uralkodnak... köztetek ne így legyen. Nem én mondtam ezt.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.09.03. 16:57:13
Bejegyzés: Keresztény és(?)/vagy(?) nemzeti? (1)
Lexa56 2016.09.03. 14:39:27
Bejegyzés: Keresztény és(?)/vagy(?) nemzeti? (1)
Lexa56 2016.09.03. 14:32:20
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.09.02. 13:01:09
A jelenleg Európában létező, saját törvényekkel, kormányzati formával, határokkal rendelkező alakulatokat viszont jobb híján még ma is így hívjuk. Én ezt neveztem status quo-nak. Ez az a működtethető, mindenki számára megélhető és még belátható legnagyobb egysége a társadalmi létezésnek - nézetem szerint -, amelyet nem kellene még a szélsőjobb származásmániákusai és az ultraliberálisok világkormányt követelői között dúló ostoba, irracionális boxmeccs oltárán feláldozni.
Ami a szuverenitás egyes elemeit illeti: az a kérdés, miről mondunk le! A kiegyezés anno szükséges volt, de a külügy, hadügy és pénzügy önállóságáról való lemondás sodorta végül Magyarországot a 14-es háborúba, ahonnan összezsugorodva és szegényen jött ki. Az európai nagyhatalmaktól én nem várok semmi jót, én szeretem az anyanyelvemet, az irodalmunkat, a népzenét, néptáncot, az Árpád-kor történelmét és a Hunyadiakét is, csodálom Széchenyi gróf munkáit, Bethlen gróf kormányzását, a két háború közti aprómunkát, ami Trianon után újra élhetővé tette az országot, a kádári konszolidációban nőttem fel, ami a szocialista kísérletből a legjobbat hozta ki, amit lehetett...
Brüsszelben jó tíz éve volt alkalmam sokat beszélgetni flamand politikusokkal, agrárszakemberekkel - ahogyan ők elképzelték az Uniót, az okos, hasznos, sőt, lelkesítő volt. Évekig dolgoztam Bajorországban, megismertem közelről, élőben a bajor "szeparatizmust" - az sem olyan volt, ahogyan a sajtó és a közírók sopánkodtak és tüzeltek miatta.
Az iszlám országokból bevándorlás tömegméretűvé válása azonban aggaszt, és a krízis nem oldható meg jelszavakkal, meg hülyénél is hülyébb óriásplakátokkal. A krízis idejére fegyverszünetet kéne kötniük az európai jövő lózungmágusainak egymással, ha még maradt egy cseppnyi józan eszük. Nem az iszlám bevándorlók kisebbségi jogaival, meg nem is a nemzeti jelképek lobogtatásával kéne most foglalkozni, hanem konszenzusra jutni Európa országainak a határkérdéseket, a közbiztonságot, a törvényes működést illetően. Ki kell mondani, hogy aki ide be akar jönni, le akar telepedni, annak el kell fogadnia, hogy mi így élünk. Nem szegheti meg a törvényeinket, nem követelheti meg, hogy lemondjunk a saját tradícióinkról, kultúránkról – egyszóval nem veszélyeztetheti a kialakult jogrendet. Ezt az, aki valóban veszélyből menekül ide, megérti. A többi pedig menjen vissza oda, ahol a jogrend az ő szájíze szerint való. Jogunk van az önvédelemre.
És ezért, emiatt nem tartom most időszerűnek a nemzetállam elleni vehemens támadásokat.
Bejegyzés: Keresztény és(?)/vagy(?) nemzeti? (1)
redriver 2016.09.01. 19:28:04
Az az elképesztő mód azonban, amely
1. a vádlótól nem vár bizonyítást, nem vár bocsánatkérést, ha nem volt igaza
2. a bevádoltat viszont a szanhedrin elé citálja, faggatja, elvárja, hogy ha visszaszólt a vádlónak, azért bocsánatot kérjen
ez nem biblikus, hanem személyválogató, álságos, látszatbékére törekvő, önérdekből fakadó eljárás. Ha két ember konfliktusáról akarnak dönteni a tekintélyesek, akkor azt mindkettő indokainak meghallgatása és mérlegelése után tegyék. És ha állást kell foglalni abban, hogy ki miben vétett, azt hogyan tette vagy nem tette jóvá> vagy abban, hogy melyik állítás igaz és melyik bizonyult hamisnak, melyik megszólalás volt sértő és melyik védekező - akkor foglaljanak egyértelműen állást, és ne kenjék el a dolgot. Ebből ugyanis a gyülekezet semmit sem tanul, csak a susárlás, a presztizsharc, a keserű kiszolgáltatottság érzése terjed tovább.
Ha a tekintély nem tisztázni, hanem elfojtani akarja a konfliktusokat, akkor vét a gyülekezet valódi békéje ellen. "Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek." Ha egyik fél tartja magát a Mt 18-hoz, a másik meg nem, akkor eszerint kell a dolgot lefolytatni, és nem másként.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.09.01. 19:27:39
Igen, hibázhat. És ha sorozatosan hibázik, akkor nem tesz rendet.
Miért adsz nagyobb mozgásteret és türelmet a tekintélyeknek, mint a bukdácsoló útkeresőknek, mezei hívőknek? Én ezt nem értem...
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
Lexa56 2016.08.31. 16:52:14
Bejegyzés: Keresztény és(?)/vagy(?) nemzeti? (1)
Lexa56 2016.08.31. 16:40:53
Mt 18 "15. Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;
16. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.
17. Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő."
Szóval nála is volt határ. Megint egyetértve azzal, hogy a bűnössel türelemmel kell bánni (hisz magunk is azok vagyunk) a gyülekezeti vezetőknek feladatuk a gyülekezet egységének, szellemi épségének védelme, és bizony ilyenkor (akár csak egy családban) időnként vállalni kell a népszerűtlen rendteremtés feladatát is, különben előfordulhat, hogy egyetlen ember egy egész közösséget tönkretehet. Persze ebben hibázhat az is, aki a rendet teszi, de ez elkerülhetetlen. Azt mondani azonban, hogy minden, a gyülekezet fegyelemmel kapcsolatos gondolat emberi találmány és nincs összhangban a Bibliával, enyhe túlzás.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.08.19. 18:47:53
Szerintem a valláskárosult ember legalább olyan beteg, mint a hitetlen. Ha nem súlyosabb. Jézus idejében még nem volt "keresztény elfajulás", de ha jól figyeljük Őt a Bibliában, az akkori valláskárosult (a te szavaddak élve: önigaz) farizeusokkal és papokkal bánt a legkeményebben. Ezek is meg nem tért emberek voltak pedig.
Nem hinném, hogy a mai egyház korifeusai és hívei között ne lennének meg nem tért emberek. Vannak. És ezek pont úgy a saját viselkedésüket, életvitelüket, nagyszerűségüket alapul véve kurkásznak mások életében, kifogásolják a magatartásukat, ahogyan az önigaz farizeus tette.
A megtért ember is képes vétkezni. De Jézus az első kődobás jogát annak adta, aki maga bűntelen.
Könnyű kizárni, kiközösíteni, elüldözni valakit a gyülekezetből, mondván: bűnt találtunk az életében. A megtérés csak az Út eleje, a földi utat be kell járni, és ha a megtérés valódi, akkor Jézus elvégzi a munkát a megszentelődés folyamatában. De ahhoz türelem kell a közösség részéről, nem pedig a célállapot számonkérése az Út elején, vagy közepén bukdácsoló embertől. Mit ér el ezzel egy gyülekezet? Titkolózást, rejtőzködést, képmutatást a kiszemelt vétkes részéről, vagy elfordulást nem csak a gyülekezettől, hanem Istentől is. Pál önmagáról azt mondja: nem a jót teszi, amit akarna, hanem a bűnt, amit nem akar. Hogy az elméje Isten törvényét, de a teste a benne lakó bűnt szolgálja. Pedig ő nem akárki volt! Hát akkor mit akarunk egy megtért, de gyengébb, vagy tudatlanabb embertől? "Kicsoda vagy te, hogy a más szolgáját kárhoztatod?" Ezt is Pál írta le.
Ám szabaduljon meg a gyülekezet attól, aki nem felel meg nekik, ehhez joga van minden közösségnek, de ne hivatkozzon Istenre, Bibliára, hanem vállalja föl, hogy "nekünk nem tetszik, magunkat védjük"! Mert ha Isten mögé bújik ezzel, akkor kárhoztat, ítél, törvénykezik. Ez pedig explicite tiltva vagyon.
Jézus akkor szeretett és áldozta magát értünk, amikor még bűnösök voltunk. Akik állítólag Őt követik, azok elzárkózhatnak a vétkező elől, kiközösíthetik, kimondhatják rá, hogy méltatlan a kegyelemre? Hogy Isten nem fogadta el, ezért nincs helye közöttünk?
Nem hinném... ha Pál teljes munkásságát vizsgáljuk, igyekszünk megérteni, akkor nagyon jól látható, hogy ő sem ezt szorgalmazza. Nem adott ő sem biankócsekket a 2000 évvel későbbi gyülekezeteknek az Isten nevében történő gyomlálásra, tisztogatásra. Ha esetleg a János-leveleket is hozzáolvassuk, akkor ez még egyértelműbb.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
Lexa56 2016.08.18. 19:28:18
Bejegyzés: A módszer tényleg halott? Szubjektív reflexiók a gondolkodás posztmodern válságára (1)
Lexa56 2016.08.18. 19:27:01
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.08.18. 18:46:27
Én az önkényes, az ember saját felfogása, erkölcsi nézetei, érdekei szerinti értelmezésekkel vitatkozom, nem a Biblia kontinuitásán, nopláne ihletettségén! Ahol a megfogalmazásokban ellentmondást találunk, ott az egyház is értelmez, a teológia is, a lelkész-igehirdető is, és gyakran egymásra hivatkoznak ilyenkor.
Tessék, rakjuk egymás mellé a két hierarchia-felfogást:
A pogányokon uralkodnak az ő fejedelmeik, de közöttetek ne így legyen. Hanem aki nagy akar lenni köztetek, az legyen szolgája a többinek. (Szolgám nekem a lelkész? Az, hogy a tanítói hatalmat elnevezték szolgálatnak, nem tette azt a legkisebbé mindünk között! Jézus pedig erről beszélt.)
Engedelmeskedjetek a felsőbb hatalmaknak, mert nincsen hatalom, amely nem Istentől van.
És van még az a páli intelem is, csak most nem találom, amit a mi lelkészünk is gyakran idéz: valami olyasmi, hogy úgy viselkedjünk, hogy a vezetőink örömmel tehessék a dolgukat.
Szerinted a kétezer éves egyházban, a szervezetben melyik felfogás érvényesült? Azaz: az egyház melyik verset írta felül egy másikkal? És vajon miért?
A kiátkozások, kiközösítések, erőszakos térítések, eretnekpörök vajon a jézusi mondatot szem előtt tartották, amikor a püspökök meg érsekek aranyba-ezüstbe burkoltan gyönyörködtek a máglyákban?
Vajon melyik verssel írták fölül a ne ölj! parancsot?
Továbbmentek-e a középkori egyház hittérítői onnan, ahol nem fogadták őket?
Nem. Ilyenkor félretették a jézusi utasítást, és elővettek egy ószövetségi verset. És arra hivatkoztak.
Ha Isten a hatodik napon teremtette az embert, akkor miért van az 1Móz2-ben az, hogy Ádámot akkor formálta a föld porából, amikor még nem volt növény a földön? Erre is van valami dogma, de aligha meggyőző. Miért ne szabadna keresni a megoldásokat, miért nem szabad az igenis meglévő ellentmondásokról beszélni?
A Törvényből valóban nem múlhat egyetlen ióta vagy pont sem... oké, de vajon mire mondta Jézus azt, hogy törvény? A 613 micvára? Akkor baj van, mert abból néhányat már ő maga hatályon kívül helyezett. A jerikói úton pl. a pap meg a lévita a törvény szerint járt el, aztán mégsem őket állította elénk példának... a kézmosási szabály kapcsán kifejezetten kimondta: nem így van, ez nem isteni törvény, csak szokás, szertartás... (nem az fertőzteti meg...) Amikor a böjtöt kérték számon rajta, ő a kőtáblán szereplő szülőtiszteleti parancsot említette föl. De mondhatnám a szombatot is, mert azt sem a micvák, hanem a kőtáblák szerint értelmezte.
Már az ószövetségi írásokban is lehet észlelni jeleit, hogy a micvákkal nincs minden rendben, mert Isten jelzi, hogy nem olyan áldozatokat akar, amilyenek elő vannak bennük írva részletesen, Dávid már szinte teljesen a jézusi elvet hangsúlyozza a hittel és bűnbánattal kapcsolatban, Ésaiásnál is van jelzés az igazi böjtről... eszem ágában sincs a kontinuitást vitatni, csak igyekszem megérteni a dolgokat.
És végül Péternél is megjelenik ez, kifejezett utasítást kap, hogy amit Isten tisztának teremtett, azt ő ne tartsa tisztátalannak.
Na, jó, abbahagyom, nem macerállak tovább az eretnekségeimmel. :))
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.08.18. 18:45:44
Egy utolsó kérdés:
Az alábbiak közül melyik mondat érvényes ránk, mai keresztyénekre?
Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
vagy:
Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó.
Az ilyennel még együtt se egyetek.
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)
redriver 2016.08.18. 15:19:14
A szélsőség a gyakorlatban mindig elvérzik, azonnal kitűnik a működésképtelensége. Az elvárt válaszhoz, járt úthoz, elfogadott nézethez, hibásan de működő rendszerhez ragaszkodás éppolyan elmebaj, mint a mindent elutasító, ad hoc, fixnek tételezett pontok nélküli összevisszaság.
Minden diktatúrában erkölcsi anarchia uralkodik, és minden anarchia diktatúrát eredményez a valóságban. Édestestvérek, sőt, ikrek ezek. Az egyik egy egyenesnek hitt/hazudott vonalat, a másik egy teljesen átláthatatlan dzsungelt tesz meg bejárandó útnak.
Szerintem a normális ember
1. keres
2. amit talál, azt mindig elemzi-ellenőrzi
3. alkalmazza-kipróbálja a gyakorlatban
4. újraellenőrzi és értékeli
5. szükség esetén korrigálja.
Ez az utolsó szinte mindig elmarad. Mert az szégyen, ha be kell ismernem a tévedésemet.
Számomra ezért a leghatalmasabb élménye az életemnek a jézusi szabadság, mert megszabadított a kudarctól, hibától, tévedéstől való félelmemtől! Felszabadított a kockázatvállalásra, mert Ő fölöttem van, és ha tévedek is - mindenre van bocsánat. Nem vagyok felelős az egész világért, de megkísérelhetem megtenni azt, amit szükségesnek látok a jobbítás érdekében. Legfeljebb nem sikerül. A kilátástalanság uralmától szabadultam meg. Meg-megkísért persze ma is, de nem taszít már mélyre a sötétségben. Ez nekem óriási dolog, nem tudok eléggé hálás lenni ezért Neki!
Bejegyzés: A módszer tényleg halott? Szubjektív reflexiók a gondolkodás posztmodern válságára (1)
Lexa56 2016.08.18. 15:13:15
Bejegyzés: Szellemi és földi hatalom a Bibliában (2)